It's okay (novel; Larry) I.

Sziasztok!!! :)

 Ééés újra itt vagyok, egy újabb friss sztorival. Egyszerűen csak elkapott az ihlet a sztori végén látható kép láttán; és ez lett belőle. Egy több, mint öt oldalas Larry One Shot - hogy őszinte legyek; nagyon is élveztem a megírását.

 Igen, végül nem egy 18+-os Ziall One Shot-tal jöttem, de megígérem, hogy az is jön hamar - elvégre az egy kívánság volt, és azokat semmiképp nem ignorálom.

 Előzőleg elfelejtettem megemlíteni, hogy mennyire is boldog vagyok amiatt, hogy elhagytuk az 50 000(!!!) oldal megjelenítést, egyszerűen csak dagad a szívem, srácok. Köszönöm, és a plusz feliratkozókat is köszöntöm az én kis szerény világomban!:)

Nos, ennyi lenne a mondandóm; kérlek ne felejtsetek el valamilyen visszajelzést küldeni nekem, nagyon jólesne, hisz' ha hiszitek, ha nem, egyszerűen őrült vagyok, ha kommentekről, vagy bármiféle, ehhez hasonló visszajelzésekről van szó. Szóval kérlek, tegyétek meg ezt nekem.

Jó olvasást kívánok, őszintén remélem, hogy tetszeni fog!:)

Ui.: Mit gondolnátok arról, ha esetleg angolról lefordított sztorikat is hoznék??? Várom a véleményeket erről is.

 Egy péntek esti, esős nap volt. Este hatot ütött az óra, és a Tomlinson házban káosz uralkodott.
- Louis, lehoznád az emeletről a hajszárítómat, kérlek? Mindig a fontos dolgokat felejtem el... - A srác meg sem várta, amíg anyja befejezi a mondandóját, amely olyan kétségbeesetten hangzott, mint amilyen nevetségesen, s csupán szemet forgatott.
 Ugyan, tetszett neki a tény, hogy szülei, és a három kis vakarcs húgai elmennek egy hétre nélküle - pontosabban meghívták őket, igen, köztük Louis-t is, egy kellemesnek ígérkező, tengerparti nyaralásra, a forróvérű emberekkel teli Olaszországba. Újonnan anyjának lett egy új pasija - kőgazdag ficsúr Louis véleménye szerint -, s annak ellenére, hogy mennyi pénzt birtokolt, mégsem volt elszállva magától. Az egész család kedvelte, kivéve Louis. Ő addig a napig is tartotta még kapcsolatát apjával, aki jófej volt, és klassz - engedte neki, hogy egy kis, ártalmatlan füvet csempésszen az apja házában lévő szobájába; ezzel elnyerve a szimpátiáját. Ugyan, lenyomott egy, a tizennyolc éves fiúnak értelmetlen és közhely dumát (a drog rossz hatással van a szervezetedre; később nagyon meg fogod bánni, blablabla), de Louis gondolatai szerint csupán azért tette, hogy ne legyen később lelkiismeret furdalása azért, hogy a saját fiának még ezt is megengedi. Holott, messze volt az igazság, de ezzel a srác nem volt még tisztában.

 Szóval Louis végignézte ahogyan a napok elteltével anyja egyre inkább kezd el egy tinilányra hasonlítani, aki újonnan szerzett, futballista pasijával készül randira menni - a kishúgaira is csak pislogni tudott. Akárhányszor kimondták Roger nevét - mert bizony így hívták, a számára oly' mihaszna embert -, mindhárom lány izgatottan kezdett el sikítozni és ugrándozni; volt, hogy valamilyen ismeretlen nótát énekelve táncra hívták mind magukat, mind Louis-t is, aki persze magát sajnálta, amiért ilyen szánalmas procedúrát kell végre hajtania.
 Félreértés ne essék: szerette ő a családját. Hogyne szerette volna; minden ügyes-bajos dolgaikkal együtt imádta őket, de amint ez a Roger a képbe jött, már rájuk sem ismert - úgy gondolta, hogy ez valami idegen család lehet; talán anyja új párja cserélte le a családját, egy sokkal boldogabb és lelkesebb családra.
 Louis undorodott a túl boldog és pozitív emberektől. Persze, nem szerette a negatívakat sem, de az élettel teli, mindig-optimistán-hozzáálló emberektől felfordult a gyomra egyszerűen.

 Louis kissé morcos képpel nyújtotta át anyjának a hajszárítót - pontosan ez volt az a pillanat, amikor Roger dudálva megérkezett luxusautójával. Louis megint szemet forgatott. Szánalmas, gondolta. Ahelyett, hogy szelíden és szerényen becsöngetne; az egész utcát felveri dudálásával.
 Még egyszer szemet forgatott, és lemondóan felsóhajtott, amikor húgai sikongatni kezdtek. Anyja nagy nehezen lejjebb tudta tekerni izgatottsági mutatójukat, de nem teljesen természetesen.

 A barna hajú, csillogó szemű nő fia felé fordult, és nem meglepő módon, ugyancsak egy morcos kép, karba tett karok fogadták, ahogyan a srác lényével a falnak támaszkodott oldalával; ekképp bámulta hitetlenkedve családját.
- Drágám, még meggondolhatod magad - szólalt meg lágy hangon a nő, selymes és biztató mosolyt küldve a másiknak.
- Nem - felelte rögtön Louis, amire anyja csak lemondóan felsóhajtott.
- Rendben van, de nem tudod, milyen élményt hagysz ki - rázta meg a fejét, s a következő percben - amint éppen egy könnyebbnek nevezhető bőröndöt emelt fel fájós hátával - szemei már valósággal felragyogtak, ajkain bugyuta vigyor terült el. Louis megint csak szemet forgatott. Hányingere támadt.
- Szia, Édesem - csókolta meg lágyan Roger párját, majd kezei közül rögtön kivette a bőröndöt. - Hagyd csak rám a cipekedést!
S Louis ezt a pillanatot választotta arra, hogy a lelkes húgainak egy-egy puszit adva elbúcsúzzon, majd a konyhába lépdelt egy pohár vízért. Ki volt száradva kissé.
 A modern pultnak támaszkodva ivott az üvegpohárból bőszen, és amint az utolsó korty lement a torkán, abban a pillanatban jelent meg az anyja, szelíd mosollyal az arcán.
Louis felsóhajtva ölelte vissza a vékony, alacsony nőt szorosan, arcát vállába temette, ezzel orrába kúszott az a finom illat, amelyet mindig is szeretett, és amely mindig megnyugtatta.
- Hiányozni fogsz, BooBear. - Louis még szorosabban fogta át, szemeit ennél is szorosabban hunyta le: nem akart sírni; nem, az a gyengéknek való.
- Ti is, anya. Érezzétek jól magatokat nélkülem is - suttogta, mélyen magában attól tartott, hogy valaki meghallja, ahogyan ily' módon beszél, és esetleg majd gúnyt űz belőle.
Néhány pillanatig még így maradtak, amikor anyja hirtelen felsóhajtott:
- Ígérd meg nekem, Louis, hogy vigyázni fogsz magadra! - Ironikus módon anyja nem arra kérte őt, hogy nagyon vigyázzon a házra - ne szervezzen házi bulit, tele iszákos, drogos, hormontúltengéses fiatalokkal - vagy hogy írja meg rendesen a leckéjét - nem mintha eddig ezt megtette volna... - vagy hogy egy héten minimum négyszer egyen meleg ételt; nem, anyja helyette csupán ennyit mondott neki: "Vigyázz magadra!".
- Megígérem - suttogta megint, még egy pillanatra megszorította gyengéden anyját, majd elsőnek ő húzódott el.

***

- Haver, ez lesz az egyik legjobb házibuli a suli történelmében! - pattogott lelkesen Doug, a kis seggdugasz, aki mint egy farkcsóváló kutya; ily' módon ugrándozott körülötte egyfolytában.
Louis nem is értette, miért hívta meg; főleg azt nem, miért kérte a segítségét a bulija megszervezésében.
- Ja - válaszolt flegmán, majd szemöldökét hirtelen húzta össze, homlokát ezzel ráncossá téve, amint körülnézett a nagy, modern nappalijukban, amely még mindig nem volt számára tökéletes. - Hol van a parti-láma? Tudod jól, hogy J. J. a gimis bulikon elengedhetetlen.
 A sulijuknak volt az a hagyománya, hogy akárhányszor, amikor valamelyik diák - természetesen már felsőéves - házibulit szervez; megrendeli attól az illegálisnak számító cégtől (mindenféle kacatot árultak, drogokat és még élő állatokat is fillérekért) a parti-lámának nevezett, valóban lámát. Szegény állat akárhányszor megjelent a partikon, a szivárvány összes árnyalatával rendelkezett, hisz' befestették lemosható festékekkel.
Louis háromszor ha látta, de akkor valahogy mindig sikerült részegen mellette kikötnie. Volt egy olyan alkalom, amikor nagyon a gödör legalján volt; s mindenkitől távol, egy elzárt, sötét helyen kezdett el a lámával, J. J.-jel beszélgetni - mert bizony ily' találó nevet találtak neki (J. J. az egyik, boszorkány matematika tanáruk monogramja volt a sulijukban, és mindenki utálta azt a nőt) -; de furcsamód roppant jól esett neki az a beszélgetés, erre jól emlékezett. Egészen megszerette azt a kis jószágot, így elengedhetetlennek tartotta, hogy megjelenjen az ő házibuliján. Nem mintha nem tartott volna már, mégis az utolsó hónapokat járják már ebben a gimiben; szeretett volna egy emlékezetes estét, illetve éjszakát megteremteni a népnek, amely részeg, szexéhes diákokból állt mindig.
- Késik - válaszolta Doug, amire Louis kissé kifújva a levegőt bólintott.
- Már megijedtem.

***

 S ténylegesen úgy tűnt, hogy tán ez lesz az egyik legjobb házibuli a gimijük történelmében - még J. J. is ott volt, akkor éppen rózsaszínben pompázva, fején egy műanyag és világítós angyali glóriával.
Egészen meseszépen festett, állapította meg Louis, és kedvesen végigsimította a hátát az állatnak, ahogy elment mellette. Bal kezében egy nagy üveg vodka volt, elsajátította a legjobb italukat önző módon - úgy érezte, szüksége van rá.
Valamilyen közhely popzene dübörgött az egész házban, amely még a szomszéd városig is tán elhallatszott. Modern, csúcs szuper fényeket is beszereltettek a tetőre, meg az előkertjükbe, amelyek reflektorok csóvájával világítottak, a már csillagos és sötét égre. Volt rózsaszín, sima sárga, kék és piros színű is - Louis kedvenc színe; a zöld sajnos már elfogyott, nagy sajnálatára. De azért örült ezeknek is.
A hátsókertjük pedig karácsonyfaégőkhöz hasonló lámpákkal volt kidíszítve, egész hangulatosnak mutatott. De mit sem számított, ha ott jelenleg olyan kiéhezett, holtrészeg fiatalok dülöngéltek, akik egy-egy párt megtalálva - vagy éppen harmadpárt, negyedpárt - simultak egymáshoz, s emígy támadták le egymás ajkát, illetve egyéb testrészeit.

 A házban egész más volt a helyzet. Nem jobb, hanem rosszabb. Az új, garnitúrás bőrkanapékon több, egészen belelendült fiatal helyezkedett el - természetesen mind seggrészegen. A törékeny üvegasztal középen pedig tele volt kiömlött, ragacsos alkohollal, otthagyott, porból álló drogmaradékokkal. A cigarettacsikkek inkább a padlón voltak szétdobálva.
 De hát Louis nem bánta. Sőt, egészen élvezte ezt az egészet.
Nagyobb kortyot húzott le az aranyat érő vodkájából, s amaz természetesen tette a dolgát; majd' szétmarta torkát, nyelőcsövét, de a gyomrában már csak bizsergést érzett, és jött a büfi. A jóleső büfi, ami után Louis úgy érezte: övé a világ. Igen, fejébe szállt az alkohol.
Hümmögve simogatta meg, még mindig kissé bizsergő hasát, majd egy kisebb kortyot ivott  az áttetsző színű vodkából.
 Bugyuta mosollyal dülöngélt az ütemes zenére, kedvtelve tapasztalta, hogy ismeri is amazt - énekelni kezdett hangosan és önfeledten. Egyedül volt, de nem bánta - visszament a lámához, és arcon csókolta, mielőtt újabbat kortyolt volna italából.
Ténylegesen úgy érezte, hogy övé a világ.
S csupán ilyenkor volt képes boldog lenni, legalábbis így érezte.

***

 Hajnali egyet üthetett az óra, amikor Harry belépett. Szemek sokasága rögtön rátapadt; elvégre nem volt éppen egy közismert személy közöttük... Kisugárzása rögtön mindenki figyelmét elnyerte, s valamilyen ok folytán képtelen voltak elnézni. Vonzotta őket a férfi.
 Húszas évei elején járhatott, túl öregnek számított ezen a bulin, és mégis itt volt. Az ok a következő volt: Louis anyja bízta meg őt, mint közeli ismerőst - igazából Roger-nek dolgozott, amolyan asszisztensként -, hogy félszemmel figyeljen az ő hormontúltengéses fiára. Harry csak szemet tudott forgatni a gondolatra, hogy egy éretlen, pisis srácra kelljen figyelnie - s a tény, hogyha bármiféle baja esik, az mind az ő lelkén szárad, egyszerűen felmérgelte. Egyszerűen csak nem tartotta helyén valónak és fairnek ezt a feladatot - de már megszokta, hogy neki csak ez jár már. Az élet amúgy sem fair, gondolta, ekképp némileg lenyugtatva magát.

 Egy pillanatra megtorpant a bejárati ajtón belépve; hirtelen lepték el a régi, gimis emlékek, s kirázta a hideg - nem túlságosan szívlelte azokat.  De aztán túltett mindezen, és egyet felsóhajtva beljebb lépdelt - tekintetek sokasága pedig ekkor tapadt rá. Elég szokatlan jelenség volt, és titkon az összes ottani srác irigykedett rá - még a kigyúrt futballisták is -, mert az összes lány hirtelen sóhajtott fel lényére, majd tapadt rá. Természetesen ignorálta őket; és nem csupán azért, mert jelenleg nem bulizni jött, hanem mert egyszerűen nem izgatták fel őt ezek a lányok - helyesbítve semmilyen női nemű ember. Homoszexuális volt, pedig az emberek akárhányszor meglátják, azt gondolják, hogy ő biztosan egy nőfaló macsó, aki végigbulizza a napjait, és mindennap öt órát kondizik, hogy kigyúrt teste legyen.
Persze, ez mind hamis megállapítás volt, de Harry már rég megtanult nem foglalkozni mindezekkel.

 Szóval, míg Louis úgy tűnt egy másik univerzumban ténfereg - túl sok volt a fű - egy egyszerű, faasztalon heverve a szobája nyugodtságában, addig Harry idegesen keresgélte a fiút - közben vagy századszor is elismételve a jellemzésére megfelelő tulajdonságait magában. De sehol sem találta, és kezdett elfogyni a türelme. Megfordult a fejében, hogy a) esetleg kirohant a házból, és jelenleg részegen és kábán dülöngél az utcán, b) el sem jött a saját házibulijába (ezt mondjuk logikátlannak tartotta egy kissé), c) valamelyik szobában hever kidőlve az emeleten.
Így vette irányát a lépcsők felé, amelyek segítségével az utolsónak említett feltevést vagy meg tudja cáfolni, vagy megbizonyosodni. Nagyokat kellett lépnie, hisz' minden egyes lépcsőfokon - vagy a jobboldalán vagy a baloldalán, de - fiatal, vadul csókolózó párok ültek, s Harry-nek önkéntelenül is hányingere lett kissé, ahogyan már majdnem ott, helyben szexelni kezdtek. Hiába, a férfi mindig is romantikus alkat volt, nem volt az egy éjszakás kalandok híve; egyszer-kétszer, talán háromszor esett meg, hogy csupán lefeküdt valakivel, és soha többé nem látta, de akkor is némi lelkiismeret furdalása volt. Sokszor volt alkalma az az ember lenni, akit kihasználtak, éppen ezért ő megfogadta, hogy soha, senkivel nem fog ilyet tenni. Viszont néha mégis csábításba esett, de megnyugtatta kissé a gondolat, hogy mind a háromszor a másik kedvezményezett és nem ő, ami egyet jelentett azzal, hogy akarták a dolgot. Akarták, hogy kihasználja őket.

 Amikor felért, hatalmasat felsóhajtott, úgy, hogy még a gyomra aljában is érezte. Majd el is kezdte a munkáját: sorra nyitogatta ki a díszes és modern faajtókat, és már egészen kezdte feladni a reményt, hogy megtalálja Louis-t, amikor elért az utolsó ajtóig, a folyosó végén. Még egyet felsóhajtott, nem volt ínyére az előbb látottak: szexelő vagy éppen majdnem-szexelő embereket látni nem épp kellemes dolog, ha az egyetlen, amit szeretnél, az elhúzni a világ végére, el a messzeségbe.
 Aztán végül lehúzta a kilincset, az ajtó pedig készségesen kinyílt. Először csak egy kis rést hagyva kukucskált be fél szemmel, nem akart megint szexelő embereket látni. De aztán kellemesen csalódott: a kócos hajú, pisze orrú srác ellazulva szuszogott íróasztalán, amely egy egyszerű faasztal volt. Harry önkéntelenül is elmosolyodott, ahogy meglátta valóját, de aztán rögtön elkomorodott, amint a srác felé nézett.
A szemei még abban, az éjjeli lámpa által megvilágított homályban is, két méter távolságra is látszottak, hogy mennyire meggyötörtek és vörösek voltak. Ahogy közelebb ért hozzá, látta, hogy tele vannak vérerekkel.
Felszisszenve csóválta meg a fejét, amint nagyon közel ért Louis-hoz, és alaposan végigmérte őt.
- K-ki vagy te? - hangja mint a repedt fazék, olyan karcosan búgott, láthatóan ki volt száradva.
A göndör hajú férfi még csak ekkor pillantotta meg, a bal kezében heverő vodkás üveget - már csak pár korty maradt benne, amit keserűen tapasztalt meg. Egyből rájött, hogy egymaga itta meg az egészet, és önkéntelenül is következtetni kezdett: lehet, hogy Louis feledni akart. Valamilyen ok folytán úgy érzi, az egyetlen mód, hogy boldog lehessen, az csupán alkohollal és droggal lehet.
 Újabb rosszalló nézéssel és fejcsóválással vette ki kezéből az üveget, Louis-nak nem volt ereje ellenkezni, pedig akart. Igazán akart: be akart mosni ennek a jóképű idegennek azért, hogy tönkreteszi a buliját.

 Harry közel hajolt Louis-hoz, és mélyen a pirosló szemeibe nézve szólalt meg, hangja lágy volt, megnyugtató és selymes; Louis önkéntelenül is megnyugodott amazt hallgatva:
- Semmi baj, Louis. Most már itt vagyok, és segítek.
S Louis mintha valamiféle gyógyító gyógyszert szedne be éppen ezzel; ekképp nézte a kedvenc színében pompázó íriszeket - zöldek voltak, és az a fajta szép, gyönyörű zöld, amelyet úgy szeretett.