Life ( Ziall Horlik Fanfiction )

Hello!!:)

 Először is mindenkinek kellemes ünneplést kívánok a mai estéhez; remélem mindenki nagyon jól fogja érezni magát, és 2015-ös évet is nyitottan várja. :)

 Ezúttal egy kisregénnyel érkeztem hozzátok, melyet a Fanfiction oldalon fogjátok megtalálni ezentúl. Lana kérte ezt a sztorit tőlem, táncosat akart... Hát itt van.

 Bocsánat, ha nem az, amire számítottál.

Bevallom, nem ez lett a legjobb sztorim, de próbálkoztam. Azért remélem lesz, akinek tetszeni fog, és ezt kommentek formájában is közli velem...

 Jó olvasást, és B.Ú.É.K. !!! :):) xxx

(Saját)

01.

 A düh a fiúban egyre csak érlelődött. Csak arra tudott gondolni, hogy ez egy rossz vicc lehet, egy félreértés. Vagy egy rémálom.
 Igen, bizonyára most csak egy borzalmasat álmodik, és ébredés után - mely mellesleg a Karácsony előtti nap lenne -; nem kell azzal foglalkoznia, hogy vajon a bőröndjébe belerakta-e a fogkeféjét.
- Anya, ugye ez csak egy rossz vicc? - tette fel gondolatai egyikét hangosan is.
A méreg, mely elkezdte betölteni szívét, és szépen, lassan terjedt el teste többi részén; arra késztette, hogy feldúltan felálljon a nappali bőrkanapéjáról, melyen az anyja által több díszpárna is díszelgett.
- Zayn - sóhajtott fel fáradtan az említett nő; fekete haja laza kontyban volt összefogva, tekintve, hogy nem rég készítette el a vacsorát, ami ezekben a pillanatokban, mit sem sejtve az eseményekből; sült a sütőben.
Fia kedvence volt az; hisz' előre látta, hogy Zayn ki fog akadni... A fekete hajú srácnak mindig is könnyen lobbanó természete volt, ismerte nagyon jól.
- Nem! Anya! - fogcsikorgatva kiabált; mintha az előtte ülő nőt próbálta volna meggyőzni valamivel, önkénytelenül is. -  Holnapután Karácsony! - enyhült meg hangja, amolyan utolsó lehetőségként mondta ki ezt a két szót; és célja megint az lehetett, mint előzőleg.
- Sajnálom - tekintetét a fia szeméről elterelte a konyhaajtóra; az utána való másodpercben pedig fel is állt, hogy az a mögött lévő szobában leellenőrizze a vacsorát.
 Zayn összeomló vállakkal, hitetlenül meredt a nő után; a testében elterjedt düh lassan kezdett szomorúsággá változni.
 De ahogy kezeit ökölbe szorította olyan erősen, hogy ujjai elfehéredtek, és ajkait ugyanilyen szorosan összepréselte; az kétszeresére növekedve visszaszállt belé.
Feldúltan rontott ki a házból, miután sietősen magára kapta kabátját és csizmáját; vissza se nézve haladt az egyetlen emberhez, ki megérti, és nem költözteti el őt, egy olyan helyre, amiről még senki sem hallott soha.

***

 Harry Styles jelentette neki azt a srácot; akit régi, kevésbé macsó énje messziről elkerült volna, és habár ezt meg is tette anno; valamilyen csodás véletlen folytán, mégis egymásra talált, a kettő, először ellentéteknek tűnő fiú.
Legjobb barátok lettek.
 Zayn, a göndör haverját először úgy látta, mint egy macsó, nőfaló, beképzelt, üresfejű faszfej; de az idő haladtával rájött, hogy az emberek nagy része nem olyannak mutatják magukat a nyilvánosság előtt, mint amilyenek valójában. Persze, elején még tartott a dologtól, hogy mi lesz és hogy lesz; viszont egy napon, mikor Zayn azt hitte, vége a világnak, Harry a segítségére sietett; és onnantól nem volt megállás a barátságuk mezején.
- De Zayn! Itt van minden és mindenki; a tánc, én, Louis, én, a közös klubunk, én, a tesóbunker, én... - Bármilyen más helyzetben könnycsordulásig nevetett volna kétségbeesett, ideges képén; és ahogy előtte fel-, s alá sétálgatott szobájában, míg ő ágya szélén ült.
Viszont a helyzet az volt; hogy ő is ugyanolyan kétségbeesett volt. Nem akarta elhagyni ezt a várost, semmiképpen. Kész volt ellent mondani anyjának, és hirtelen megjavulni, tanulni és végül állást szerezni. De gyanította; egy nap nem elég ezekhez.
-Tudom, TUDOM! De Harry, kérlek, állj már le, mert elszédülök, ahogy nézlek - kérését hamar teljesítette; egy gondterhelt sóhajjal bal oldalára ülve.
Ekkor közéjük telepedett a csönd, melybe a faliórájának kattogása zavart bele csak. Mindketten azon gondolkodtak, hogyan úszhatnák meg ezt, de egyértelműen nem tudtak dűlőre jutni.
- Sajnálom - nyökögte ki végül a fekete hajú srác, hangja rekedtbe szaladt át, tekintve, hogy egy gumó elzárta a torkát.
De akkor sem fog sírni!... Nem sírhat.
Makacsul gondolta azt ekkor, hogy ő, mint "macsó férfi", nem hullajthat könnyeket.
- Én is, Z; de hé! - bökte meg gyengéden bal karját a göndör fiú, mire pillantását a másik szemei közé terelte. Mikor ránézett; észrevette, hogy arcára egy amolyan elnéző, biztató mosoly települt, amire neki is önkénytelenül meggörbült szája széle. - Nem lesz ez olyan rossz. Mit is mondtál, mi a neve annak a falunak?
- Karácsony - egy fintorral válaszolt kérdésére, ő pedig egy újabb elnéző mosolyt villantott, mely majdnem kuncogásba fulladt át; gödröcskéinek megjelenése arra utalt, hogy ezt visszafojtja.
Ismerte már, mint a rossz pénzt.
- Karácsony... hm - ízlelgette, majd engedett a csábításnak, és felnevetett. - Milyen alkalmas!
- Az - morogta Zayn.

***

- Elköltöztök? Micsoda? Oh,  ne már, most tuti csak viccelsz velem...!
A táncstúdióban volt, és a benne lévő feszültséget akarta lemozogni; hisz' találni sem talált soha jobb módot erre.
 Hip-hop táncolt, már egészen kiskorától kezdve, mikor először meglátta a fiatal Chris Brown-t táncolni egyik videóklipjében. Az ő táncmozdulatai voltak az ő alapmozdulatai; akárki ha kérdezett tőle pár alaplépést; egy-két Chris Brown mozdulatot belecsempészett mindig.
 Teste minden zsigere ég, ha táncol; és a zene, ami igazán megrezegteti. Legyen bármilyen az; lassú, szenvedélyes, vagy dübörgő és robbanó; mind a két esetben megdübörögteti, még a lelkét is.

 Szóval igen; megint itt volt. A helyen, ahova olyan srácok járnak, kiknek a tánc bármilyen formája szabadságot ad.
Louis Tomlinson volt az a srác, akit első óráján itt, mikor még kis pisis volt; ismert meg. Magabiztosságával és bohókásságával már akkor kitűnt, a többiek közül; és az idő elteltével jó barátokká váltak.
 Ami nagyon meglepte és egyben valamiért szórakoztatta is; hogy a híres és neves, szoknyapecér Styles-t, az ő legjobb haverját képes volt megszelídíteni.
Hogy ezt hogyan érti?...
- Kicsim, sajnos ez igaz... Holnap utazik a senkiföldjére. - Harry Louis-t átkarolva oldalról, ténylegesen támogatta őt; mert félő volt, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat.
Zayn és Harry nézte, ahogy Louis arcán a hangulatok kavalkádja megjelenik; és az utolsó, ami odafagyott rá, egészen az óra végéig, az a bugyuta mosoly volt, melyet mindig akkor használt, ha valamit eltakarni akart. Most a szomorúságot próbálta, de természetesen átláttak a szitán.
- A senkiföldjére? Úgy hallottam, hogy azok a legjobb helyek. Mi lenne, ha Hazz-zal, mi is odaköltöznénk? - viccel tetézte a palástolását, de mikor látta, hogy nem nevetnek vele együtt barátai; vállat vont, és elsétált.
Mivel Harry csak megnézni szerette volna; az ekkor dacosan neki ellenálló Louis-t, akitől "ha törik, ha szakad" alapon csókot akart lopni, bármilyen áron; meg persze a jelenleg őket figyelő, keserű szájízzel rendelkező Zayn-t is; ahogy a legtöbb alkalommal tette - tekintve, hogy neki a táncolás felér egy pingvinsétával -, ő csak a nagy terem oldalán lévő padra ült le.
 Zayn-nek ténylegesen keserű íz jelent meg szájában, és a másodpercek haladtával a gyomra felé vette az irányt. Nézni, ahogyan a barátaid szomorúak miattad, közben pedig folyamatosan rágni magadat belülről, nem éppen a legszebb és legjobb dolog. Harry és Louis is mélabús volt, habár a göndör srác nagyon jól álcázta a dolgot, párja érdekében - tekintve, hogy ezekben a pillanatokban is, egy szem csókért noszogatta a srácot.
Tehetetlennek és üresnek ekkor érezte magát igazán Zayn, és a táncóra után sem könnyebbült meg a tehertől, mely szívét nyomta.

02.

 Karácsony napja volt, és ez Karácsony faluban a legeslegfontosabb ünneppel ér fel. Zayn önkénytelenül is meg-meghallott pár információt róla; azt rebesgették, hogy a falu volt az a hely, ahol maga Jézus szállt meg pár napra, menedékként. Valamilyen eszes ember pedig, cseles módon a Karácsony nevet adta neki; ezzel az említett emberre utalva valahogyan, de nem konkrétan kimondva a nevét.
 Zayn-nek nem volt ínyére a hatalmas csönd, mely minden egyes nap körbelengte a helyet. Mintha egy külön világba csöppent volna, egészen a kilencvenes évekre, vagy talán még messzebbre... Nem volt jó történelemben, és nem tudta megállapítani pontosan, hogy a körülötte lakó emberek ruhái, mely években voltak szezonban.
 Ő egészen kitűnt baseball sapkájában, fekete bőrdzsekijében, szűk, fekete nacijában és Converse cipőjében. De nem volt hajlandó változni; makacsul ragaszkodott öltözetéhez, mert talán emlékeztette őt az otthonára.

 Szobájának ablakán keresztül, állával az ablakpárkányon támaszkodva figyelte ahogy szállingózott nagy és vastag pelyhekben a hó. Ebben is eltért régi otthonától; ott ha esett, kis szemekben tette azt, és a hó másnapra legtöbbször el is olvadt. De itt hófalak építkeztek, szerte mindenhol; ezzel Zayn-t végképp arra ösztönözte, hogy ki ne tegye a lábát a házból. Sőt, még a szobájából sem tervezte.
 Hiába jött el Karácsony napja, nem volt hangulata hozzá. Nem érzett melegséget szívében, izgatottságot ereiben. Anyja hiába zaklatta minden órában, makacsul nem nyitotta ki az ajtót.
- Zayn, kérlek!! Legalább edd meg a kedvenc, karácsonyi ételedet! Készítettem mézeskalácsot is... És a forrócsoki is lent vár téged. - Unottan forgatta meg szemeit a srác; ahogyan anyja ilyen gyenge próbálkozásokkal akarta kicsalogatni.
 Mielőtt az említett nő újabb szónoklatot tett volna; a házat hangos csengőnek hangja telítette be, amire Zayn is felfigyelt.
Anyja sóhajtva hagyta el fiának szobaajtaját, és a bejáratig meg sem állt. Azt kinyitva pedig egy szőke hajú, kékellő szemű, kedves mosolyú srácot pillantott meg; a hideg az arcát, kissé pirosan megfogta, vastag kabátjának cipzárja pedig nem volt teljesen felhúzva.

 Zayn hatalmas kíváncsiságának hátrányából, nem bírta ki, hogy ne nézze meg a csengetőt; lábujjhegyen lopakodva, lassan lépkedett le a lépcsőkön, és a fal takarásából kikukucskálva pillantott meg, anyja mögött egy srácot. Amaz energiája rögtön belepte a helyet; pozitív kisugárzása anyját és fiát is mosolygásra ösztönözte.
- Elnézést a zavarásért, hölgyem; de ebben a faluban szokás az új szomszédokat meglepni sütivel - emelte meg kissé karjai között, a nagy tepsi süteményeket. Egy vékony fóliával volt letakarva, annak finom illata pedig még a bujkáló Zayn-t is elérte; gyomra éhesen kordult meg, amire idegesen rácsapott az említett testrészére; nem akart lebukni. Nem úgy tűnt, hogy meghallották őt, így megkönnyebbülten fújta ki a levegőt. - És mivel karácsony van, dupla adagot készítettünk, remélem nem bánja a dolgot.
 A nő el volt ragadtatva a sráctól; képes lett volna elolvadni, ha a fagyos levegő nem áramlott volna be a házba, először őt lesújtva.
- Oh, semmi baj, kedvesem; sőt, kifejezetten hálásak vagyunk nektek, nem is tudod, hogy a fiam mennyire oda van a süteményekért... - vette ki a srác kezéből, a kissé nehéz tepsit, majd biccenve beljebb invitálta. - De nehogy megfázz nekem, gyere csak beljebb, ha szeretnél - kedvesen elmosolyodott, majd bólintva tette a nő kérését; kíváncsian nézett körbe az előszoba minden centiméterén, míg a bejárati ajtót engedelmesen bezárta.
 Zayn anyja ez idő alatt a süteményeket bevitte a konyhába; ínycsiklandó illatok között helyezte tányérokra azokat - remélte, hogy fia kijön végre az odújából, és örülni fog ezeknek.
 Közben nem is sejtette, hogy a fia; a süteményt hozó srácot csodálva bujdosott a fal mögött. Mikor ránézett a szőke srácra; az első, ami megütötte őt, az a tisztasága volt. Zayn pedig maga volt a piszok, a mocsok, kit az emberek messziről elkerülnek, nem is sejtve, hogy annak a fiúnak a szíve, milyen gyenge is, és mennyire szüksége van a szeretetre.
 Szóval csak figyelte az előszobában leöltöző srácot; miközben megmagyarázhatatlan érzelem futott át testén, amit féltékenységnek ítélt el. Féltékenynek gondolta magát, a szőke tisztaságára, a kisugárzására, a kinézetére, mely egyértelműen vonzotta az emberek szemét, és mosolyra gerjesztette őket, nem pedig félelemre.
- Gyere csak beljebb,nyugodtan! Mit is mondtál, mi a neved? - jelent meg hirtelen anyja, és "az elveszett báránykát" beterelte a konyhába.
- Niall, Niall Horan. - Zayn még hallotta a srácot, ahogyan lágy hangon kimondta a nevét, bőre libabőrös lett.
Niall Horan, Niall Horan. Egyre csak ízlelgette magában, arra gondolva, hogy még a neve is maga a tisztaság.
Füstölögve ment vissza odújába; és többet ténylegesen nem akart kimerészkedni. Ez a fiú még jobban arra ösztönözte, hogy kívülállónak érezze itt magát; párnájába mérgesen beleordított, ahogy ráugrott az ágyára.

 Alig feküdt ott pár percet, egy kopogás zavarta meg, amire mérgesen belemorgott, megint csak a párnájába.
- Zayn drágám - kezdte nyájasan az anyja, amire megint morgott. - Jött hozzánk egy nagyon udvarias és aranyos srác, aki annyi idős lehet, mint te. Szeretném, ha megismernéd. Jót is tenne neked, kicsim.
Füstölögve ült fel ágyán, és épp dühösen kiosztotta volna a mellette ülő nőt; mikor a szőke srácot újra megpillanthatta. Azonban immáron Niall is megpillanthatta Zayn-t; a szőke őszinte kíváncsisággal meredt rá, ami ahelyett, hogy felidegesítette volna, inkább meglepte. Az emberek zöme félve, legalábbis kis tartással szemükben szoktak ránézni, anyján és barátain kívül.
- Szia! - köszönt kedvesen, a még messziről is kékellő szemű srác, anyja pedig ezt a pillanatot választotta arra, hogy lelépjen.
- Szóljatok, ha van valamilyen kívánságotok; addig békén hagylak titeket. - Zayn elhajolt anyja puszija elől, mely a nőtől már ösztönös mozdulat volt.

 - Nem kell velem lenned, ha nem akarsz - törte meg a kínos csendet a fekete hajú srác, amely beköszöntött náluk, anyja távozása után.
A szőke még mindig az ajtajában állt, onnan fürkészve Zayn-t; volt egy sejtése a személyiségéről, de biztosra akart menni. Felkeltette az érdeklődését; és ahogyan az ágyon ülő srác, fejét lehajtva, halkan mormogta el előző szavait, talán be is bizonyosodott a róla alkotott képe.
Mosolyogva ült le mellé, közelebbről figyelve Zayn arcát.
- De szeretnék - erősködött kedvesen Niall, mire a másik srác csodálkozva kapta rá, aranybarna tekintetét.
 Ekkor kezdett el kialakulni köztük egy kötelék.

03.

 Eltelt egy hét; és a két srác között olyan kapcsolat alakult ki, mely egészen túlszárnyalta a barátság határvonalait, azonban Zayn-ben a beismerés továbbtartott, mint Niall-ben.
- Azt mondod, több évig balettoztál?
 A helyszín ugyanaz; Zayn szobája. Azonban a hangulat most olyan meleg volt és bensőséges, pozitív és boldog, hogy anyja arcán, mikor a maradék sütikkel besunnyogott a szobájába; nagy mosoly terült szét. A fiát soha nem látta még ilyen önfeledtnek, ilyen mélyen talán soha nem nevetett, mint a szőke kobakú fiú mellett.
 Az említett két személy összegabalyodva, a meleg takaró alatt feküdtek, és vigyorogva játszottak kérdezz-felelek játékot, mert még többet akartak tudni a másikról, mint amennyit eddig tudtak - amely nem is volt olyan kevés.
- Aha - vigyorgott kínosan Niall; Zayn pillantása alatt kényelmetlenül érezte ezt a témát.
Elvégre a fekete hajú srác vérbeli táncos volt; legfőképpen hip-hop. Talán, szülővárosában riválisoknak tekintették a balettosokat, mint ahogyan a legtöbb táncos filmben.
 Zayn mélyen felnevetett, még szemeit is lehunyta; agya folyamatosan vetítette elő a viccesebbnél viccesebb képeket, a régi, rózsaszín ruhácskájú Niall-ről.
Azonban ahelyett, hogy a kék szemű megbántódott volna, inkább a másikban gyönyörködött. Öröm volt látni a változást Zayn-en; és büszkeséggel töltötte el a tudat, hogy erről ő tehet.
- Bradfordban mi úgy neveztük a balettosokat, hogy a sznob, buzi, tütüszoknyások társasága - röhögött még jobban a tetkós srác, azonban a másikat sikerült érzékeny helyen megérintenie, Zayn pedig rögtön megérezte a levegő változást a szobában.
Niall-re összpontosult teljesen, ahogy mostanában mindig, majd szabadkozni kezdett:
- Hé, Niall, tudod jól, hogy nem rád értettem, én csak... - Azonban a másik félbeszakította, hogy értse, mi ütötte meg a szívét; nem tudta tovább titkolni Zayn előtt többé ezt a dolgot.
- Meleg vagyok.
Kettőjük közé először jelent meg a döbbent, feszültségtől tomboló csönd; Zayn nem tudta, mit mondjon; a szavak torkán akadtak. Soha nem volt baja a melegekkel, azonban kerülte őket, tekintve, hogy megalkotott egy fars képet róluk.

- Niall... - kezdett bele rekedtes hangon a fekete hajú, azonban a másik leintette.
- Hagyd!- Majd a másikra nem is nézve hagyta el a szobát, végül a házat is; Zayn anyukájának még kicsikart egy nem őszinte mosolyt, mely inkább grimasznak tűnt.
 A nő fia pedig megsemmisülve feküdt ágyán, a plafont bámulva tűnődött el azon; mi is történt az előbb. Ráadásul a folyamatosan zakatoló szíve sem segített a helyzeten.

***

 Zayn csak ötéves volt, mikor a szülei elváltak; egyet pislogott, és már nem volt családja. Arra való tekintettel, hogy még túlságosan kicsi volt ahhoz, hogy rendesen felfogja a helyzet komolyságát; nem igazán értette azt. Anyjától mindennap megkérdezte, hol van az apukája, és mikor jön vissza. Azonban a nő egy nap megelégelte a folytonos, kitalált meséket, melyeket Zayn megóvása érdekében alkotott; és elmondta az igazat. Hogy apja soha többet nem tér vissza hozzájuk, mert talált magának egy másik családot, az ország másik felén.
 Zayn ezután hetekig keservesen sírt; mert úgy érezte, az apja miatta hagyta el őket, mert nem volt elég jó fiú; folyton hisztizett és piszkálta a férfit, kit egykor az apjának nevezett.

 És ez az örökös megfelelni vágyás, egészen kihatott egész életére, hiába mondta el százszor is anyja neki az igazságot. Mindig úgy érezte, nem elég jó. Nem elég jó a tanulásban, a sportokban, az éneklésben, a táncban, vagy mint egyszerű társa valakinek.
 Így még jobban hajtott, mint a többiek. Ha valaki ránéz; nem is gondolná, hogy egyik nyarát csak is azért melózta végig, hogy egy nevelőotthonnak gyűjtsön pénzt, mely az egyetlen volt Bradford városában. Együtt érzett az ottani gyerekekkel, még ha volt anyja is. Tudta, milyen elveszíteni, egyik pillanatról a másikra egy szerettét, aki bármiféle előjel nélkül eldobta őt magától.

 Ha valaki ránéz; nem is gondolná, mennyire éhes a szeretetre; mennyire is vágyik egy komoly kapcsolatra, ahol otthon érzi magát.
Az a tény, hogy elköltöztek a senkiföldjére, azt a maradék biztonság érzetét is elvette; ezért zárkózott be a szobájába; és ezért kezdett el ennyire ragaszkodni, az újonnan megismert, szőke sráchoz.
Kész volt térden állva könyörögni neki a megbocsátásáért; hisz' beismerte, hogy ténylegesen egy balfasz volt, amiért ilyen, nehéz szavakkal dobálózott.
 A bradfordi énje egy seggfej volt, kezdte látni és bántani is. Niall felnyitotta a szemét.

  Ahogy két nap elteltével, ott bandukolt a keskeny, hólepte utakon, egyedül a hóesésben és sötétségben; nem érzet félelmet, csak is nyugodtságot és ürességet. A falu megnyugtatta őt, de Niall hiánya kezdte felemészteni belülről. Megijesztette az a tudat, mennyire ragaszkodott a szőkéhez. És el is szomorította, hogy egyedül kellett megint ünnepelnie a Szilvesztert; csupán anyja boldogította finom ételeivel.
Sóhajtva, havat rugdosva, zsebre tett kezekkel haladt; és ekkor eszébe jutott a két, bradfordi barátja. Vajon hiányzik nekik? Remélte, hogy a válasz igen; és mintha, csak tudták volna, hogy Zayn rájuk gondol, megcsörrent a telefonja.
Úgy érezte, mintha évszázadok teltek volna el anélkül, hogy valakivel beszélt volna telefonon, pedig csak három napja volt, mikor pár szót tudott váltani Harry-vel, később Louis-val is.
- Hey, Zayn!- köszöntötte két, kedves hang, mire száján kellemes mosoly terült el.
Hiányzott neki két barátja.
- Hey, mizu? - egy nagyobb mennyiségű havat rúgott el csizmájával; pár hópehely szállingózni kezdet a szélben, ezzel lenyűgözve őt.
- Készülj fel; olyan hírt fogsz hallani, amitől beszarsz a boldogságtól!! - Nevetve értékelte a göndör nyers, mégis valahogy vicces és szerethető egyéniségét, majd hümmögve bólogatni kezdett, mikor felfogta mondandóját.
- Hát, akkor ezt basztam, mert nincs nálam pelenka - nevettek fel mindannyian, de Louis félbeszakította ezt; Zayn pedig bebizonyosodott, hogy ki van hangosítva.
- John téged választott arra, hogy valakivel közösen lépj fel egy jótékonysági versenyen, ezzel minket képviselve! - Lefagyott. Hogy lehet, hogy őt választotta tánctanára, mikor már nem is táncol ott?
Ezt hangosan is megkérdezte.
- Hogy lehet, hogy engem választott, mikor már nem is táncolok ott? - Kis csönd telepedett a vonalra, de Harry végül válaszolt.
- Haver, legenda vagy.
- Nem is véletlenül; kurva jól táncolsz - egészítette ki párját Louis.
- Köszi, srácok; a dicsérést és azt is, hogy szóltatok, de... - De félbeszakították.
- De mi? DE MI?! Zayn, ez egy kihagyhatatlan ajánlat; anyud nem hiszem, hogy bánná, ha pár napra visszajönnél Bradfordba.
- Szóval Bradfordban lesz? - kérdezte kíváncsian, ezzel elkezdve az információk kiszűrését.
- Csak az elődöntő - válaszolt Lou.
- Aha - nyögte ki, zavarodott képpel ezt az egy szót. - És mit támogatnék?
- Az AIDS betegségben szenvedőkön.
- Aha - ismételte el előző procedúráját. - De kivel táncolnék társas... - aztán beugrott neki. Hatalmas vigyor jelent meg arcán, önkénytelenül nyalta meg alsó ajkát, ahogyan elképzelte őt és a szőke srácot, együtt táncolva.
- Zayn? - kérdezte tanácstalanul egy hang a telefonban, amire készségesen reagált is.
- Tudom, ki lesz a párom.

04.

- Nem, nem, NEM! Szó sem lehet róla, Zayn!
Másnap a fekete hajú srácnak rögtön az első dolga, a Niall-nek való könyörgés volt, hogy bocsájtson meg neki, amiért annyira egy seggfej balfasz.
Később pedig - miután megtalálta a megfelelő alkalmat - elszavalta tervét.
- Kérleeek, Niaaalll - kutyaszemekkel meredt a szőkére, amaz pedig természetesen nem tudott ellenállni a másik tökéletességének.
- Jó, oké, rendben van; de előre szólok, hogy nem tudom, hogyan kell társastáncot táncolni!!! - adta meg magát sóhajtva, szemet forgatva.
Zayn egyet nyikkanva örült meg, és szoros ölelésbe vonta. Hirtelen felindulásból csókolgatni is kezdte arca két oldalát, amire Niall hatalmasat röhögve reagált.
- Fúj, Zayn, fejezd be!! - Pedig nagyon is jólesett neki; sőt a helyzet az, hogy mindkettőjüknek.
Ekkor érezték úgy, hogy otthon vannak; egymás karjában, egymást csókolgatva és egymáson nevetve.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm!! - ismételgette szüntelenül a fekete hajú, és makacsul folytatta tovább a szőkeség, nyálas puszilgatását.

***

- Niall, másik láb... Nem, a másik... És a tenyereidet tedd csak lejjebb a hátamon, a derekamra... Úgy, most próbáljuk el még egyszer.
 A helyszín megint csak ugyanaz volt; Zayn odúja. A két srác ott próbálta megtanulgatni a lépéseket, amit másnap már Bradfordban, a régi, Zayn által imádott táncstúdióban gyakorolni fognak. És a szünetük utolsó napjára esik a jótékonysági verseny elődöntője, amitől mindkettőjüknek összezsugorodik, apró darabra a gyomra.
- Z-Zayn, nekem ez nem megy - lépett hátra egyet a szőkeség; hangja mély csalódást tükrözött, ahogyan a teste is.
A másik srác sóhajtott egyet, és egy hirtelen ötlettől vezérelve, húzta magához a másikat derekánál fogva. Ezután a karjaiban tartva oldalra döntötte, Niall pedig felnyikkant a hirtelen történő, padló közeli élménytől. Aztán légzése ugyanilyen hirtelen gyorsult fel, miután realizálta a rá összpontosuló, mély barnaszemű srácot; vörös pír jelent meg arcán, ahogy Zayn-t őt csodálva fürkészte. A hangulat hirtelen lett forró, bizsergető és várakozás teljes; viszont a következő pillanatban Zayn-t mintha hideg vízzel öntötték volna le; olyan gyorsan eszmélt fel, és kínosan, tarkóját vakarva és köhécselve távolodott el a másik sráctól, miután lassan, óvatosan és gyengéden visszaemelte állópózba.
Megijedt. Megijedt attól, amilyen érzések lepték el nemrég szívét; és ha csak arra gondolt, mennyire meg szerette volna csókolni akkor Niall-t; szitkozódni kezdett magában.
Nem meleg! Ő nem lehet meleg! Mantrázta magában egyfolytában, szakadatlanul, mint valamilyen imát.
De rá kellett jönnie; hogy talán mégis csak lehet benne egy kis... nagyobb homoszexuális hajlam. Tekintve, hogy még mindig meg akarta csókolni a szőkeséget, aki zavartan, összekulcsolt kezekkel és lehajtott fejjel álldogált előtte.
Önkénytelenül is kiszaladt Zayn száján, amit őszintén gondolt róla:
- Aranyos vagy. - Niall két orcáját pedig szépen, lassan vörös rózsák terítették el.

***

 Másnap, mikor a megfelelő vonatállomáson leszállt a két srác, egy-egy, nagy bőrönddel a kezükben, dél fele járt az idő. Zayn mélyen beszippantotta a szülővárosának illatát; nosztalgikus érzések kerítették hatalmába, habár nem volt el olyan sokáig. Niall félénken nézelődött, de nem talált semmi érdekeset; csak egy átlagos vonatállomás volt. Sokkal érdekesebbnek találta a mellette álló egyént; őt fürkészte szakadatlanul, és mikor hirtelen a csodált alany rákapta pillantását, megijedt, azután rögtön elszégyellte magát.
 Zayn épp nyitotta a száját, a szavak a nyelvén lógtak lefelé, mikor egy hang elzavarta azokat hirtelen.
- Zaaaaayn!! - És a két idióta barátja már ölelték szakadatlanul, szorosan.
Nevetve viszonozta ölelésüket; jól esett neki, hogy még van, akiknek ennyire hiányozni tud. Miután kigubózott ölelésükből, kész volt bemutatni a szőkeséget mellettük, akit már kíváncsian fürkészni kezdett Louis és Harry, a két jó madár. Harry talán jobban is.
- Ő itt Niall Horan, egy nagyon jó barátom, aki bevállalta, hogy lesz az én párom... khm... a versenyre. - Hirtelen jött zavarba, mert rájött, mennyire félreérthető is lehetett a mondandója, és rögtön kijavította magát. Mondani sem kell, hogy ő volt az egyetlen, aki ezt észrevette, Niall-ön kívül, akinek arcát még vörösebb rózsák lepték el.

***

 Fülledt forróság volt jelen, a hatalmas és dübörgő teremben. A hangfalakból kellemes, mégis vad zene hallatszott; ez volt az a dal, amire Zayn és Niall gőzerővel próbált, a másnapi versenyre.
A lépések megvoltak, Niall is nagyon jól tudta azokat. Azonban hiányzott valami. A dal az önfeláldozásról szólt; arról, hogy a magunk érzéseit képesek vagyunk félretenni, azért az emberért, kit szívünkből szeretünk. Zayn azt gondolta, ezúttal is valami hatalmas akadállyal veszi fel a harcot; csak hogy ezúttal nem egyedül volt.
- Niall, tartsunk egy kis szünetet - lihegte, majd a hangfalak elcsendesültek, ezáltal a terem is.
A két izzadt srác hatalmas vízmennyiséget juttatott be szervezetébe, az órák óta tartó próba által úgy érezték mindketten, mintha csak lejjebb süllyednének.

 Zayn figyelte, ahogyan a szőkeség mohón issza a palackból az ásványvizet, és nem bírta tovább. A düh egyre csak gyűlt és gyűlt benne, míg ki nem tört, akár egy vulkán.
- Mi a baj velünk? - A forró láva áldozata pedig a tiszta szívű Niall volt, azonban az a bizonyos testrésze a fiúnak kezdett bemocskolódni, Zayn-nek köszönhetően.
A szőkeség addigra beismerte magában, hogy bizony többet érez a másik iránt, mint kéne; és a titkolózás soha nem volt az erőssége. Úgy érezte, nem elég jó Zayn-nek; nem elég jó, hogy magába bolondítsa.
 Egy hirtelen ötlet folytán elvigyorodott, majd kihívó hangon szólt, az őt figyelő fiúhoz:
- Tudod mit? Ma este szépen lazítunk. A tanult lépéseket lelazítjuk, egy buli formájában; mert úgy érzem, ez a görcsösség egyre csak nő.
A fekete hajú hümmögve bólogatni kezdett; tetszett neki a kék szemű ötlete.
- Benne vagyok!

05.

 A zene megint csak dübörgött. Emberek tolongtak, önfeledten riszálták magukat, egy bradfordi klub táncparkettjén. A levegő fülledt volt, füstös és különböző fényekkel teli. Ittas emberek dülöngéltek, dörgölőztek egymáshoz; és nemtől függően járkáltak egymás szájában nyelvükkel.
 Niall-t megijesztette a hely.
- Nyugi, jó lesz ez! - támogatta oldalról Zayn, habár őt sem nyűgözte le túlságosan ez az egész.
Elvezette a szőkeséget a pulthoz, és először egy kevésbé tömény italt rendelt.

- Igyunk egy felejthetetlen estére! - emelte fel poharát, amire Niall készségesen válaszolt; az övét neki koccintotta mosolyogva, majd mindketten rögtön ledöntötték az italt.
Niall csak azért, hogy lenyűgözze a másik fiút, míg Zayn... Nos, Zayn is ugyanezért.
 Az italok mennyisége és töménysége csak növekedett; és a két, elázott srác azon kapta magát, hogy a táncparkett közepén, egymás nyelvét dugják le, egymás torkában.

***

 Zayn iszonyú fejfájásra ébredt, ráadásul a kemény padlón. Harry házának vendégszobájának padlóját rögtön felismerte, de az teljesen homály fedte, miért is keresett ott.
 A szitokszavak egymás után hagyták el száját, azonban egy rekedtes, álmos, lágy hang félbeszakította:
- Zayn, fejezd már be, szétszakad a fejem.
A fekete hajú srác szépen, lassan ült fel; ekkor vette észre, hogy teljesen meztelen. Csupasz volt kívülről és belülről is, mert mikor felpillantott az ágyra; meglátta azt a srácot, akibe önkénytelenül is belehabarodott, bár ezt akkor nem ismerte be.
- Niall? - az ő hangja is rekedt volt; az eddig csukott szemű, kiterült szőkeség hirtelen eszmélt fel, lélegzete elakadt, ahogy realizálta a helyzetet.
- Ugye nem? - a selyemtakaróval pedig gyorsan eltakarta alfelét, a kínos érzés mindkettejüket fojtogatni kezdte.
- De, azt hiszem de... Megtörtént - mondta halkan és elhalóan Zayn, szeme félárbocra ereszkedett, ahogyan a csalódottság megjelent testében. Azon kapta magát, hogy mérges volt magára, amiért ennyire könnyen engedett a csábításnak.
- Lefeküdtünk? - kérdezte ugyanolyan elhalóan a másik.
Zayn bólintott, szeme pedig ekkor csukódott le teljesen.

***

 Ott voltak. Ott voltak mindketten a színfalak mögött, a jótékonysági versenyen. Két páros és ők jönnek.
És hogy mit éreztek ekkor? Semmit. Semmilyen izgatottságot, csupán egyfajta kényelmetlenséget egymás közelében.
Mint két viaszbábú; úgy álltak egymás mellett, tisztességes távolságban. Az emberek sürögtek-forogtak körülöttük, és a hangzavar is nagy volt; mégis a fejük ürességgel teli volt. Elméjük csakis egymáson járt, forogtak agyi kerekeik azon, hogy hogyan engedhettek egymás csábításának és hogy miképp engedhették ezt meg maguknak.

 Ekkor felhangzott annak a párosnak a neve, kik után ők következnek. Először Niall eszmélt fel; Zayn-t fürkészte egy darabig, de aztán lemondóan felsóhajtott.
 Meg kell tennie.
Lehet, hogy fájni fog szívének, de a saját önzőségének nem engedhet; Zayn-nek nagyon sokat jelent ez a verseny. Erre gondolt, és így gyűjtött erőt a mondandójához.
Még egy utolsót végigsimított csillogó, csicsás ruháján, mely második bőrként tapadt hozzá; arra gondolt, hogy csak élje túl ezt. Zayn-ért túléli.
- Zayn... - kezdte el szavalását, az említett személy pedig rögtön felkapta a fejét; Niall-nek nyelnie kellett átható pillantása alatt. - Figyelj, ez így nem jó. Tudom, hogy neked nagyon sokat jelent ez a verseny, és egy szerencsétlen eset miatt nem ronthatjuk el... - jobban fájt ezt kimondania, mint gondolta: szerencsétlen eset?? - Szóval amondó vagyok, hogy legalább erre az estére felejtsük el azt, oké? - tett hozzá még egy gyenge mosolyt is, amiről még a vak is észrevette, hogy erőltetett és hamis.
 Zayn egy ideig fürkészte a szőkeséget, és a mondandóján gondolkozott. A fejében az a két szó ismétlődött: Szerencsétlen eset, szerencsétlen eset. Egy szerencsétlen eset lett volna az, hogy lefeküdtek? Talán.
 Bizonytalan volt, de önkénytelenül is viszonozta az erőltetett mosolyt.
- ... A következő párost kérjük a színpadra; Zayn Malik-ot és Niall Horan-t - hirtelen eszméltek fel egy hangra, mely arra ösztönözte őket, hogy készüljenek, ők következnek.

- Nyugi, jó lesz ez - hagyta el Zayn száját az a négy szó, amik tegnap a klubban is; Niall pedig a hirtelen felismerésre felnyikkant.
A másik srác pedig rögtön feleszmélt; ő is ilyen hirtelen, a helyzet kísérteties hasonlóságára a tegnap estével, lélegzete elakadt.
 És ez volt az a bizsergés, mely ugyan nem volt kellemes, mégis a táncukban megjelent, ami hiányzott; és sikert is aratott.
 Az emberek állva tapsolták meg őket.

06.

Gyakran nem tudjuk, s nem látjuk, hogy mi a jó vagy rossz döntés életünkben.
Van, hogy azt hisszük, a következő lépés adott lesz, kiszámítható, de aztán hirtelen mégis a fordítottja lesz; és arra eszmélsz fel, hogy az apád egyedül hagyott anyáddal. Aztán, mikor azt hiszed, hogy végre kezd minden rendbe jönni, éled a saját, kis életedet; hirtelen újabb fordulat következik, és azon kapod magad, hogy egy Isten háta mögötti helyre költözöl, messze barátaidtól és minden mástól is. Végül, mikor azt hiszed, találtál társat ebben a forgatagban; hirtelen azt realizálod, hogy ezzel a személlyel sikerült lefeküdnöd, ezzel talán elcseszve a kapcsolatotokat.
 Zayn érzései kuszák voltak. Nem tudta, mi lenne a helyes és mi lenne a rossz. Nem tudta, mi tévő legyen; ugyan a tánc, mely Niall és közte bizsergett, sikert aratott, ez kétségtelen.

Mégis mikor ott álltak a színpadon, és kimondták a nyertesek nevét...
- És a nyertes páros... Kate Polan és Tyler White!
... Azok nem ők voltak. A verseny, amire annyit készültek, amire vért izzadtak, és amiért mindketten izgultak; elveszett. Ugyan, harmadikok lettek, de nem jutottak tovább a középdöntőbe, mely London városában adott volna helyet.
 Hogy Zayn csalódott volt-e? Hát persze.
Mindig többet hajtott, a táncversenyekre is, így kétségtelen volt a győzelme azokon. De most ott volt, a hatalmas színpadon, körülötte emberek kavalkádja, mellette pedig a győztes pár, kezében a kupával, arcukon hatalmas mosollyal.
 És arra tudott gondolni, hogy még mindig nem elég jó.
- Hé, Zayn, semmi baj! Én élveztem - a szőke fiú hirtelen húzta vissza a valóságba; és annak hangjai is ilyen hirtelen szálltak vissza, eddigi csendes elméjébe.
A lassított kép, melyet eddig látott; hirtelen felgyorsult, és normális tempóba váltott át.
- Niall... - suttogta elhalóan, az említett pedig hamar aggódni kezdett, és Zayn-t a vállainál fogva tartani kezdte; hisz' félő volt, hogy bármelyik percben összeeshet.
- Hé, nyugi! - ölelte át szorosan; a fekete hajú pedig készségesen fúrta magát Niall testébe, szemeit szorosan lehunyva.
Illatából nagyokat szippantott, hogy lenyugodjon, és a szavak csak úgy ömleni kezdtek a szájából; ahogyan kissé könnyes szemekkel figyelte az emberek tömegét körülötte.
Senki nem vette észre, hogy összetört, csakis egy ember. Milyen vicces, nem igaz? Azt hinné az ember, hogy tömegben könnyebben észreveszik, de szépen, lassan kitapasztalja, hogy nem. Egyáltalán nem.
- Niall, nem vagyok elég jó!
- Nem igaz, Zayn, csodálatos voltál, a közönség állva tapsolt meg minket!
- De...
- Semmi de! - Őszinte mosollyal távolodott el; pillantását mélyen belefúrta az aranybarna szemű srácéba. - Tökéletes vagy - suttogta őszintén, Zayn-nek a lélegzete pedig elakadt, szíve eszeveszetten verni kezdett.
 Végignézett a tömegen, aztán bólintott egyet.
 Döntött.
 Kézen ragadta a szőkeséget, és az emberektől távol; a maguk burkában megtette.
 Megcsókolta.