 |
| Iggy Azalea - Black Widow ft. Rita Ora |
"Az emberi élet szenvedés." - állította Buddha, a buddhizmus alapítója. Ezen vallásban fontos szerepet vesz ki az erkölcs, a fegyelmezettség; annak, hogy megtalálják hívői a Nirvana-t, a vágy nélküliség állapotát. Azt tartják; az ok, amiért Mi, mindannyian szenvedünk, az a vágyás. Vágyás például álmaink megvalósítására, vagy akár egy olyan apróbb dologra; mint vágyni egy finom, habos kakaóra, egy téli, fázós estén.
Vajon tényleg ez lenne a titok, boldogságunk megtalálásához?
Louis is erre a kérdésre kereste a választ.
És meg is találta.
05.
Ködös és borongós napra virradt a másnap. Szöges ellentéte volt az időjárás tegnapi mivoltának, az emberek pedig szomorúan vették tudomásul ezt. Újra elővették a melegebb és esőálló ruhájukat, esernyőjüket.
De aztán természetesen továbbléptek a dolgon. A saját problémáik sokkal jobban lekötötték őket, mintsem, hogy egész nap ilyen, számukra jelentéktelen üggyel foglalkozzanak.
Fred Malik is ehhez hasonlóképpen tett.
Másnap, amikor hajnalban felkelt az egyik poros, koszos, már eléggé megviselt asztalánál, étterme azon részében, amelyet kívülről is meg lehetett pillantani, ha az ember jól megnézte a helyet; fejébe, lelkébe, teste minden zugába beszökött valóságának keserű íze és fájdalma. Határozottan nem szerette már az életét élni, csupán egyetlenegy ember miatt nem kötötte fel magát, hogy aztán az édes és a hívogató halálnak fejet hajtson: még pedig a fia, Zayn miatt. Ugyan, látta rajta, hogy jelenleg ő sincsen jól, és hogy jelenleg ő is mélyen a gödör legalján kapargat; viszont ezzel együtt a reményt is látta benne. Tudta, hogy egy nap nagyon büszke lesz rá, mert hatalmas lehetőségek lakoznak benne.
Fájós térdével, nyögdécselve felállt, és egy csontropogtató nyújtózkodás után éttermének bejárati ajtajához ment. Az átlátszó üvegen át önkénytelenül is le tudta ellenőrizni, az akkor uralkodó időjárást: elhúzott szájjal, egy sóhajjal, később pedig egy fejrázással reagált a borús és a mélabús időre. Mintha csak magát látná - gondolta. Erre még egyet sóhajtott, és most először hagyta a francba azt a cselekedetét, amelyet talán megszokásból, talán egy kis remény pislantásából megtesz mindennap - este és reggel -: még pedig az éttermének bejárati ajtaján díszelgő, elroncsolódott ZÁRVA-NYITVA tábla elfordítását. Most nem hajtotta végre ezt a műveletet, így az ordító betűk rosszul beütemezve maradtak - ZÁRVA.
- Jó reggelt, Fred! - egy szokatlanul jókedvű hang szakította félbe önsanyargatását, amely hihetetlen módon megijesztette, és felriasztotta gondolatai rabjából.
Ugyan, rögtön felismerte a hangot, de csupán akkor válaszolt annak tulajdonosának, amikor szívére téve a kezét, fordult meg lassan tengelye körül.
- Mark! A szívbajt hozod rám! Tudod, hogy már nem vagyunk fiatalok... - Majd elindult az étterem pultja felé, amelyhez csupán pár lépést kellett tennie.
Amaz ugyan megviselt volt és régi, de patyolat tiszta - tekintve, hogy minden egyes reggel fényesre tisztítja elhasználódott rongyával Fred Malik. Nincs jobb dolga, így el tudja ütni az időt.
Mark követte a vele egyidős férfit, majd lelkesen beszélni kezdett, mintha csak gondtalan, kis pisis tinédzser lenne megint:
- Sajnálom, Fred, de valamiért ma kicsattanó örömmel keltem! Érzem, hogy a mai nap más lesz... - Majd ekkor törékeny térdeire mutatott. - Ezek nem csupán gyengék és rozogák már; de mindig a jó pillanatban hagyják abba a lüktetést. Érzem, hogy a mai nap más lesz!
- Őrült vagy, Mark - jelentette ki a másik, kevésbé lelkes férfi, miközben egy hatalmas, beszáradt italfoltot próbált rongyával letisztítani. - Biztosan tegnap jóval többet ittál fel a garatra.
- Nem-nem! - rázta a fejét a másik őszhajú, és pirospozsgás arcán, egy rég nem látott mosoly terült el. - Tudom, érzem, hogy a mai nap más lesz!!!
Fred Malik csak szemet forgatott szavaira, és továbbfolytatta a törölgetést, miközben azon gondolkozott, hogy hol is lehet az ő fiacskája.
***
Zayn egy gyengéd és egy megnyugtató simogatásra ébredt. Anyja érintésére emlékeztette, s még mindig csukott szemekkel mozdult bele a selymes kézbe, ajkain bugyuta mosoly terült el. De mikor ehhez a kézhez egy hang is társult, íriszei olyan hirtelen pattantak ki, hogy féltő volt, azok kiesnek a helyükről.
- Jó reggelt, szépfiú! - Ez határozottan nem az anyukájának lágy és selymes hangszíne volt, egészen idegenül hangzott.
Amikor hirtelen ült fel, nem is próbálkozott rendesen körülnézni a helyen, ahol jelenleg tartózkodott, csupán egyetlenegy gondolat keringett agyában: még pedig az, hogy minél hamarabb elhúzhasson innen.
Ami elsőnek beszökött látásmezejébe az egy kedves és egy mosolygós lány volt, csinos arccal, szőke hajzuhataggal, ragyogó, kék íriszekkel. Azután a saját maga állapota került látáskörébe; lélegzete pedig bennakadt, amint megpillantotta Ádám kosztümbe bújtatott testét. Csípőjén hevert csupán egy vörös selyemtakaró, amely eltakarta péniszét. Ez kissé megnyugtatta.
- Ugye nem emlékszel semmire a tegnap éjszakából? - szólalt meg újra a lány, aki eddig csak csendben figyelte Zayn hangulatváltozásait. Hangjában próbálta elnyomni csalódottságát - hisz' tegnap annyira jól ment minden!
Szokatlanul jól kijött végre egy szívdöglesztő pasival, de sajnos újra csalódnia kellett - az éjszakai, kettejük oly' jól menő klappolása semmibe veszett, mert a hollófekete hajú srác semmire sem emlékezett.
- Nem nagyon - ismerte be végül Zayn, nagy csend után. Torka száraz volt, akár a sivatag, feje lüktetett, szemei égtek a fáradtságtól. Biztos volt abban, hogy nem sokat aludhatott. - Mi... khmm... lefeküdtünk tegnap éjszaka? - kérdezte köhécselve, és tisztán látszott rajta, mennyire is zavarban érzi magát.
A lány egy darabig fürkészte a másikat, egy pillanatra rápillantott az éjjeli szekrényén heverő családfotójára, és eszébe jutottak anyja szavai, amelyet annyiszor volt szerencséje hallgatni, nővérével együtt: minden férfi ugyanolyan, de nem szabad megadni nekik azt a kijártságot, hogy lássák, mennyire is függsz tőlük.
Így tudott csak válaszolni, kissé elfojtott hangon:
- Igen. - Sok mindent fojtott el, amelyek összekuszálták az agyában működő rendszert.
- Oh - nyögte ki rögtön a fiú, a lány szíve pedig keserűen összefacsarodott. Túl szépnek tűnt az egész - ki lett használva, mint egy olcsó kurva. Állapította meg keserűen, amelyre szíve ha lehet, még jobban összefacsarodott. - Én... sajnálom, de én... Szóval meleg vagyok - nyögte ki végül - újra kellemetlenül - a fiú, és feje még jobban lüktetni kezdett, ha még lehetséges volt ez a kimenetel.
Szájtátva pillantott a szőkeség Zayn-re, amaz pedig sóhajtva, zavartalanul kelt fel az ágyból, hogy eldobált ruháit felvegye magára.
Iszonyúan kényesnek érezte ezt a szituációt. A részeg énje lehet, hogy hetero? Vagy biszex?
Felfoghatatlan volt számára.
06.
Louis, mikor fölkelt nagyapja hálószobájának ágyában, nem egészen fogadta még be a külvilágot. Hagyta, hogy álmai utórezgéseit élvezhesse: arcán egy apró mosoly ragyogott, csukott szemei pedig csak néha-néha nyíltak fel, ezzel tiszta kék íriszeit felfedve.
Ugyan, az ágy nem sűrűn volt használt, és a paplan is eléggé megéltnek tűnt, a takaró pedig szörnyen durva anyagú és vékony volt; mégis valahogyan az otthonra emlékeztette őt ez az egész helyzet. Újra gondtalan kisfiúnak érezte magát, aki csokis sütit majszolva hallgatja nagyapja rezgő és mély hangját, ahogy neki mesél, miközben az a hatalmas és árgus szemekkel bámuló kisfiú az ölében ül. Szívét megmelengette ez az emlék; álmai földjét is bejárták az ehhez hasonló emlékek, azonban amint az elméje szépen és lassan kitisztulni látszott; hirtelen pattantak ki szemei, amelyek ebben a pillanatban, mintha hirtelen öregedtek volna meg tizenhét évet.
Lassan ült fel, s álmos szemekkel nézett körbe a rideg szobán: falai fehérek voltak, néhol koszos foltok jelezték elhanyagoltságát, s csupán az ágy és egy koszos, régi, fából készült szekrény hevert ott. Amikor Louis először lépett be ide, elementáris mennyiségű érzelemkavalkád vett rajta erőt, amelyektől még meg is szédült... A nagyapja... Az a személy, akire oly' tisztán, szűziesen és naivan felnézett régen... Akinek bölcs és rezgő szavai még mindig megmelengetik szívét... Ez az ember képes volt, a nagymamájával közösen birtokolt hálószobájukat ily' módon tönkretenni és átalakítani. Ekkorát soha nem csalódott még emberben Louis, sohasem.
De miután lenyelte a maró és a keserű ízt szájában, azután már egy újabb feltankolt tartalék erővel, s energiával képes volt ebben a szobában aludni.
S habár nem aludt olyan kipihentetőt és sokat a fiatal srác - gyomrában meg nem szűnő görcs tett erről -, mégis sokkal jobban érezte magát reggel.
Miután megmosakodott, alsógatyás lényére felkapott egy farmert és egy kinyűtt pólót, kilépett ebből a házból. Rutinos mozdulatokkal zárta be annak ajtaját, és első útja a piros színű postaládához vezetett, amelyet a sok levél bármelyik pillanatban szétrobbanthatott volna.
Gondolkozott egy darabig amellett állva: mégis hogyan tudná kinyitni? A házban direkt ellenőrizte az előszobában lévő "kulcstartót" - azaz ruhaakasztókat -, amelyre nem volt semmiféle kulcs akasztva - jól emlékezett arra, még kiskorából, hogy mindig ott tárolták azokat. Kivéve a bejárati ajtó pótkulcsát, amely segítségével tudott bemenni - amaz a koszos lábtörlő alatt hevert, mint mindig.
Egy sóhajjal vállat vont, körülnézett az utcán, csakhogy biztos legyen abban, hogy senki sem jár erre, mert amit most fog tenni, kissé az őrültség határvonalait fogja súrolni. Tenyereit összedörzsölte, majd jobb tenyerének élét helyezte a fémdoboz közepére. Miközben felemelte ugyanazt a karját a levegőbe, megtartva a pózt, még egy utolsót sóhajtott.
S ütött.
A kolostorban megtanult, karate filmekből jól ismert mozdulattal sikerült kinyitnia azt, sőt, talán túlzásba is vitte; már csak ha azt nézzük, amaz széttörve nyílt ketté, két oldalra. A postaláda mindkét feléből álltak ki fehér borítékok, s Louis egy féloldalas mosollyal szája szegletében rázta meg kezét, majd fújta meg, a filmekben jól ismert mozdulatsorral.
Ezután egy sóhajjal kezdett bele a levélrengeteg összeszedésébe, s azoknak szétválogatásába - mi fontos és mi nem fontos nagyapja megtalálásához jelenleg. Ez számított neki.
***
Zayn, ahogyan még mindig összezavarodva, kissé zaklatottan, s persze lüktető fejjel lépett be apja éttermének bejáratán, felsóhajtott. Ezzel egy időben Fred Malik rögtön felkapta rá fejét; abbahagyta a pult tisztogatását. Még a lelkes beszédét tartó Mark Tomlinson is lecsillapodott kissé, Fred pedig őszintén szólva örült ennek a dolognak... Kezdett idegesítő lenni számára az öreg.
- Minden rendben, fiam? - kérdezte aggódva Zayn apja.
A szeretet olyannyira kihallatszott hangszínéből, hogy a srác hirtelen olyan mocskosul érezte magát. Hisz' ő maga is egy mocsok.
- Persze, apa. Megyek, ledőlök egy kicsit - válaszolta, kissé már rutinosan.
Fred volt neki az egyetlen még, akinek számított ő, és az ő beteg, őrült és mocskos személye, s nem akarta még őt is elveszíteni. Úgyhogy óvakodva bánt vele.
Amint beért, a számára bármikor nyugalmat adó szobájába - kis hely volt, rendetlen, s a falak tele voltak ragasztva a rajzaival, de ez volt az a hely, ahol egyedül lehetett és önmaga.
Ágyába ugrott, arccal a párnájába, annak illata valahogy megnyugtatta lüktető idegeit. Öt perc sem kellett ahhoz, hogy elaludjon.
***
A pisze orrú srác egyik íves szemöldökét felhúzta, amikor öt levelet sem elolvasva talált végre valamit. A sok adóssági értesítéseken és a rezsiszámlákon kívül végre talált is végre valamit. Valamit, amivel talán rábukkanhat nagyapjára.
Hogy miért akart végre találkozni vele? Ő maga sem tudta biztosan és tisztán. Ürügyként szolgált a múltban történtek magyarázata; de az őszinte igazság az volt, hogy piszkosul hiányzott neki az öreg. Reménykedett az újrakezdésben. Talán Jondon láma erre célzott... Az újrakezdésre, a továbblépésre.
Ugyan, az ágy nem sűrűn volt használt, és a paplan is eléggé megéltnek tűnt, a takaró pedig szörnyen durva anyagú és vékony volt; mégis valahogyan az otthonra emlékeztette őt ez az egész helyzet. Újra gondtalan kisfiúnak érezte magát, aki csokis sütit majszolva hallgatja nagyapja rezgő és mély hangját, ahogy neki mesél, miközben az a hatalmas és árgus szemekkel bámuló kisfiú az ölében ül. Szívét megmelengette ez az emlék; álmai földjét is bejárták az ehhez hasonló emlékek, azonban amint az elméje szépen és lassan kitisztulni látszott; hirtelen pattantak ki szemei, amelyek ebben a pillanatban, mintha hirtelen öregedtek volna meg tizenhét évet.
Lassan ült fel, s álmos szemekkel nézett körbe a rideg szobán: falai fehérek voltak, néhol koszos foltok jelezték elhanyagoltságát, s csupán az ágy és egy koszos, régi, fából készült szekrény hevert ott. Amikor Louis először lépett be ide, elementáris mennyiségű érzelemkavalkád vett rajta erőt, amelyektől még meg is szédült... A nagyapja... Az a személy, akire oly' tisztán, szűziesen és naivan felnézett régen... Akinek bölcs és rezgő szavai még mindig megmelengetik szívét... Ez az ember képes volt, a nagymamájával közösen birtokolt hálószobájukat ily' módon tönkretenni és átalakítani. Ekkorát soha nem csalódott még emberben Louis, sohasem.
De miután lenyelte a maró és a keserű ízt szájában, azután már egy újabb feltankolt tartalék erővel, s energiával képes volt ebben a szobában aludni.
S habár nem aludt olyan kipihentetőt és sokat a fiatal srác - gyomrában meg nem szűnő görcs tett erről -, mégis sokkal jobban érezte magát reggel.
Miután megmosakodott, alsógatyás lényére felkapott egy farmert és egy kinyűtt pólót, kilépett ebből a házból. Rutinos mozdulatokkal zárta be annak ajtaját, és első útja a piros színű postaládához vezetett, amelyet a sok levél bármelyik pillanatban szétrobbanthatott volna.
Gondolkozott egy darabig amellett állva: mégis hogyan tudná kinyitni? A házban direkt ellenőrizte az előszobában lévő "kulcstartót" - azaz ruhaakasztókat -, amelyre nem volt semmiféle kulcs akasztva - jól emlékezett arra, még kiskorából, hogy mindig ott tárolták azokat. Kivéve a bejárati ajtó pótkulcsát, amely segítségével tudott bemenni - amaz a koszos lábtörlő alatt hevert, mint mindig.
Egy sóhajjal vállat vont, körülnézett az utcán, csakhogy biztos legyen abban, hogy senki sem jár erre, mert amit most fog tenni, kissé az őrültség határvonalait fogja súrolni. Tenyereit összedörzsölte, majd jobb tenyerének élét helyezte a fémdoboz közepére. Miközben felemelte ugyanazt a karját a levegőbe, megtartva a pózt, még egy utolsót sóhajtott.
S ütött.
A kolostorban megtanult, karate filmekből jól ismert mozdulattal sikerült kinyitnia azt, sőt, talán túlzásba is vitte; már csak ha azt nézzük, amaz széttörve nyílt ketté, két oldalra. A postaláda mindkét feléből álltak ki fehér borítékok, s Louis egy féloldalas mosollyal szája szegletében rázta meg kezét, majd fújta meg, a filmekben jól ismert mozdulatsorral.
Ezután egy sóhajjal kezdett bele a levélrengeteg összeszedésébe, s azoknak szétválogatásába - mi fontos és mi nem fontos nagyapja megtalálásához jelenleg. Ez számított neki.
***
Zayn, ahogyan még mindig összezavarodva, kissé zaklatottan, s persze lüktető fejjel lépett be apja éttermének bejáratán, felsóhajtott. Ezzel egy időben Fred Malik rögtön felkapta rá fejét; abbahagyta a pult tisztogatását. Még a lelkes beszédét tartó Mark Tomlinson is lecsillapodott kissé, Fred pedig őszintén szólva örült ennek a dolognak... Kezdett idegesítő lenni számára az öreg.
- Minden rendben, fiam? - kérdezte aggódva Zayn apja.
A szeretet olyannyira kihallatszott hangszínéből, hogy a srác hirtelen olyan mocskosul érezte magát. Hisz' ő maga is egy mocsok.
- Persze, apa. Megyek, ledőlök egy kicsit - válaszolta, kissé már rutinosan.
Fred volt neki az egyetlen még, akinek számított ő, és az ő beteg, őrült és mocskos személye, s nem akarta még őt is elveszíteni. Úgyhogy óvakodva bánt vele.
Amint beért, a számára bármikor nyugalmat adó szobájába - kis hely volt, rendetlen, s a falak tele voltak ragasztva a rajzaival, de ez volt az a hely, ahol egyedül lehetett és önmaga.
Ágyába ugrott, arccal a párnájába, annak illata valahogy megnyugtatta lüktető idegeit. Öt perc sem kellett ahhoz, hogy elaludjon.
***
A pisze orrú srác egyik íves szemöldökét felhúzta, amikor öt levelet sem elolvasva talált végre valamit. A sok adóssági értesítéseken és a rezsiszámlákon kívül végre talált is végre valamit. Valamit, amivel talán rábukkanhat nagyapjára.
Hogy miért akart végre találkozni vele? Ő maga sem tudta biztosan és tisztán. Ürügyként szolgált a múltban történtek magyarázata; de az őszinte igazság az volt, hogy piszkosul hiányzott neki az öreg. Reménykedett az újrakezdésben. Talán Jondon láma erre célzott... Az újrakezdésre, a továbblépésre.
FA: Fred Johnson Malik, Black widow étterem
Fort Washington Terrace 17., Santa Johanson
06000-069999
Ahogyan elolvasta ezt a pár sort, két, íves szemöldökét zavartan húzta össze, homlokán ráncok jelentek meg. Halványan derengett neki ez az étterem; mikor kisfiú volt, és itt, a nagyszüleinél nyaralt, nagyapja folyton idehurcolta őt. Emlékezett arra, hogy a hely tulajdonosa mennyire barátságosan viselkedett vele, és hogy milyen finom fagylalttal kínálta meg minden egyes alkalommal. Pár szín is körvonalazódni kezdett elméjében, s egy pár arc is - köztük egy pár évvel fiatalabb srácé is, akivel annyit autókáztak az étterem legbelső részén fekvő szobájában...
Aztán Louis gyomra összeszűkült, szíve zakatolni kezdett, s hirtelen hányinger vett rajta erőt. Egy nagyon is intenzív emlék kúszott be hirtelen elméjébe, amely úgy hatott rá, mintha elütötték volna egy hatalmas kamionnal, és ő ott heverne az úttesten laposan, tehetetlenül, szenvedve, de még mindig élve. Csupán egy pillanat, egy negyedmásodpercnyi, hamar elillanó pillanatnak tűnő helyzet. De mégis, olyan intenzíven hatott rá, hogy le kellett ülnie a koszos utca szélére.
Forró, bátortalan és vattacukor puhaságú ajkak, ahogyan Louis ajkait kebelezi be. Sípolva kezdte el venni a levegőt; úgy érezte, menten megfullad.
És hogy ki volt az, aki még kisfiú korában elvette a "csók-szüzességét"?
Az a srác, akivel annyit autókáztak.
Zayn Malik, az étterem tulajdonosának fia. FIA.
07.
John Wilson. A férfi, akinek háta mögött millió és millió mocskos bűncselekmény áll; akinek a pénz határolja be az életét; akinek senki élete nem fontosabb a sajátjánál. Tucatnyi rablásban, gyilkolásban vett már részt, s az idő haladtával ezek száma megsokszorozódott. Őszülő haja megjelenésével pedig szíve kegyetlenné vált és kővé dermedt, ahová senki sem volt képes bekúszni soha többé.
Hogy volt-e oka ennek, a szörnyű életének? Mint mindennek, természetesen ennek is. Drogos, alkoholista szülők, elhanyagoltság, mások ráérkező ítéletei erre fordították sorsát... Erre a mocskos útra.
Mary Silvet. A nő, akinek szíve mindig is a szabadságra, a kalandra vágyott, s annyi érzelmi csalódás után, amelyek előtt, illetve alatt példamutató életet akart élni; befejeződött. Megunta, hogy jó lelke és kedves énje ellenére az élet mindig elnyomja és kibabrál vele; így választotta ezt a kegyetlen utat. Megváltozott külsőleg és belsőleg fenekestül. A régi, kisegér kislányból mára már egy vadóc, fekete macska lett, aki képes szemrebbenés nélkül leszúrni még a rokonát is. Nem tagadás, történt már ilyen.
Ez a két, összetört ember egy nyáron talált egymásra, pár hónappal ezelőtt. Mindketten a fekete özvegy nevezetű kincsről legendákat és ódákat hallva kezdték el ezen útjukat. Kis összetűzés és affér után pedig együtt folytatták amazt.
Két, kegyetlen, beteg, mocskos és összetört lélek.
Az egyik legrosszabb összeállítás.
A vörös rúzsos nő hatalmas napszemüvegben, fején egy terjedelmes méretű kendővel, testén egy fekete szövetkabátot viselve bújt el a világ elől; zsebeiben kések és két megtisztított, fényes fegyver hevert. A Fort Washington utcában aligha lézengett pár ember; kihalt volt, mint a sivatag. A nő elcsodálkozott ezen a tényen, hisz' pár évvel ezelőtt volt alkalma itt járni, és akkor kifejezetten forgalmas volt ez a vidék.
De végül is hagyta a dolgot, a feladatára koncentrált.
Nőies, ruganyos léptekkel közelítette meg az utca közepén álló, elroncsolódott Fekete özvegy éttermet, száján önkénytelenül is megjelent egy hátborzongató vigyor, amint végigvezette tekintetét annak feliratán. A markában érezte a győzelem tapintását, nyelvén annak ízét és aromáját.
***
A kreolbőrű srác aligha aludhatott másfél órát, amikor felébredt. Nem volt különösebb oka rá, egyszerűen csak visszahúzta magához a valóság vasmarka. Szemeivel aprókat pislantva tért vissza oda, tenyerével arcát, különösen szemeit átdörzsölve ült fel. Elhúzta a száját kissé undorodva, kissé szórakozottan, amint ráeszmélt: olyan kegyetlenül mélyen elaludt, hogy még a nyála is kifolyt.
A következő pillanatban a koszos, megélt fürdőszoba csapjánál fogat is mosott, azután végül arcot is.
Miután megtörölte amazt törülközőjében, magára pillantott, a néhol már megtört, s a néhol felismerhetetlen foltokkal teli tükörben. Pár pillanatig meredt az idegen mivoltára: a sápadt, kissé beesett arcra; a hatalmas karikákra szeme alatt; s a fáradt, sötét íriszeire. Egész lényéből sugárzott az élet iránti fáradtsága.
Felsóhajtott, és abban a pillanatban, ahogy lemondóan lehajtotta fejét és szorosan behunyta szemeit; egy hangos lövés hallatszott.
***
A levélben különösebben nem szerepelt semmi érdekes, csupán pár áradósság, amiket türelme sem volt végigolvasni... Sietve indult meg inkább, a nem messze lévő étterem felé. Az utca végén, a saroknál jobbra fordulva már meg is lehet pillantani messziről annak feliratát. Jól emlékezett erre.
Érezte Louis, hogy itt valami nem stimmel; ott, mélyen a zsigereiben. S a hatodik érzéke is vészjóslóan sikongatott benne. A libabőr is elkapta miatta.
Amint meglátta az étterem épületét, kis megkönnyebbültség vett rajta erőt, s az utolsó métereket már sprintelve tette meg. Azonban, amint egy méterre volt a bejárati ajtótól; az átlátszó üvegfalakon keresztül valami nagyon... szokatlan és furcsa szituációt pillantott meg.
Mégpedig egy neki háttal álló nőt, aki fegyvert szegezve áll két, a hatvanas éveiben járó férfi előtt. A lélegzete is elakadt, amint az egyikben felismerte nagyapját. Annyit változott az öreg, szinte felismerhetetlen volt: ősz haja ápolatlan és zsíros, sörhasa nagyobb, arca beesettebb és sápadtabb volt - pár méter távolságra is képes volt ezt mind megállapítani.
Még a szája is tátva maradt; mindene remegni kezdett, tehetetlenül toporgott ott pár percig csupán... Aztán az eddig sípolva vett oxigén bennragadt tüdejében; szíve mintha meg is állt volna egy pillanatra.
Hisz' a nagyapja észrevette őt! Észrevette Louis-t; a fiút, akit régen cserbenhagyott, akivel annyira próbálta nem elrontani kapcsolatát - de bizony nem járt sikerrel. S az egykori kisfiú felnőtt, előtte pár méterrel pedig egy érett, derék fiatalember, már kész férfi állt. Könnyek gyűltek Mark Tomlinson kiguvadt szemeibe.
Természetesen a hirtelen nem ráirányuló figyelmet Mary is észrevette, s hátrafordult.
Louis előtt kezdtek lepörögni élete aktái.
Hogy volt-e oka ennek, a szörnyű életének? Mint mindennek, természetesen ennek is. Drogos, alkoholista szülők, elhanyagoltság, mások ráérkező ítéletei erre fordították sorsát... Erre a mocskos útra.
Mary Silvet. A nő, akinek szíve mindig is a szabadságra, a kalandra vágyott, s annyi érzelmi csalódás után, amelyek előtt, illetve alatt példamutató életet akart élni; befejeződött. Megunta, hogy jó lelke és kedves énje ellenére az élet mindig elnyomja és kibabrál vele; így választotta ezt a kegyetlen utat. Megváltozott külsőleg és belsőleg fenekestül. A régi, kisegér kislányból mára már egy vadóc, fekete macska lett, aki képes szemrebbenés nélkül leszúrni még a rokonát is. Nem tagadás, történt már ilyen.
Ez a két, összetört ember egy nyáron talált egymásra, pár hónappal ezelőtt. Mindketten a fekete özvegy nevezetű kincsről legendákat és ódákat hallva kezdték el ezen útjukat. Kis összetűzés és affér után pedig együtt folytatták amazt.
Két, kegyetlen, beteg, mocskos és összetört lélek.
Az egyik legrosszabb összeállítás.
A vörös rúzsos nő hatalmas napszemüvegben, fején egy terjedelmes méretű kendővel, testén egy fekete szövetkabátot viselve bújt el a világ elől; zsebeiben kések és két megtisztított, fényes fegyver hevert. A Fort Washington utcában aligha lézengett pár ember; kihalt volt, mint a sivatag. A nő elcsodálkozott ezen a tényen, hisz' pár évvel ezelőtt volt alkalma itt járni, és akkor kifejezetten forgalmas volt ez a vidék.
De végül is hagyta a dolgot, a feladatára koncentrált.
Nőies, ruganyos léptekkel közelítette meg az utca közepén álló, elroncsolódott Fekete özvegy éttermet, száján önkénytelenül is megjelent egy hátborzongató vigyor, amint végigvezette tekintetét annak feliratán. A markában érezte a győzelem tapintását, nyelvén annak ízét és aromáját.
***
A kreolbőrű srác aligha aludhatott másfél órát, amikor felébredt. Nem volt különösebb oka rá, egyszerűen csak visszahúzta magához a valóság vasmarka. Szemeivel aprókat pislantva tért vissza oda, tenyerével arcát, különösen szemeit átdörzsölve ült fel. Elhúzta a száját kissé undorodva, kissé szórakozottan, amint ráeszmélt: olyan kegyetlenül mélyen elaludt, hogy még a nyála is kifolyt.
A következő pillanatban a koszos, megélt fürdőszoba csapjánál fogat is mosott, azután végül arcot is.
Miután megtörölte amazt törülközőjében, magára pillantott, a néhol már megtört, s a néhol felismerhetetlen foltokkal teli tükörben. Pár pillanatig meredt az idegen mivoltára: a sápadt, kissé beesett arcra; a hatalmas karikákra szeme alatt; s a fáradt, sötét íriszeire. Egész lényéből sugárzott az élet iránti fáradtsága.
Felsóhajtott, és abban a pillanatban, ahogy lemondóan lehajtotta fejét és szorosan behunyta szemeit; egy hangos lövés hallatszott.
***
A levélben különösebben nem szerepelt semmi érdekes, csupán pár áradósság, amiket türelme sem volt végigolvasni... Sietve indult meg inkább, a nem messze lévő étterem felé. Az utca végén, a saroknál jobbra fordulva már meg is lehet pillantani messziről annak feliratát. Jól emlékezett erre.
Érezte Louis, hogy itt valami nem stimmel; ott, mélyen a zsigereiben. S a hatodik érzéke is vészjóslóan sikongatott benne. A libabőr is elkapta miatta.
Amint meglátta az étterem épületét, kis megkönnyebbültség vett rajta erőt, s az utolsó métereket már sprintelve tette meg. Azonban, amint egy méterre volt a bejárati ajtótól; az átlátszó üvegfalakon keresztül valami nagyon... szokatlan és furcsa szituációt pillantott meg.
Mégpedig egy neki háttal álló nőt, aki fegyvert szegezve áll két, a hatvanas éveiben járó férfi előtt. A lélegzete is elakadt, amint az egyikben felismerte nagyapját. Annyit változott az öreg, szinte felismerhetetlen volt: ősz haja ápolatlan és zsíros, sörhasa nagyobb, arca beesettebb és sápadtabb volt - pár méter távolságra is képes volt ezt mind megállapítani.
Még a szája is tátva maradt; mindene remegni kezdett, tehetetlenül toporgott ott pár percig csupán... Aztán az eddig sípolva vett oxigén bennragadt tüdejében; szíve mintha meg is állt volna egy pillanatra.
Hisz' a nagyapja észrevette őt! Észrevette Louis-t; a fiút, akit régen cserbenhagyott, akivel annyira próbálta nem elrontani kapcsolatát - de bizony nem járt sikerrel. S az egykori kisfiú felnőtt, előtte pár méterrel pedig egy érett, derék fiatalember, már kész férfi állt. Könnyek gyűltek Mark Tomlinson kiguvadt szemeibe.
Természetesen a hirtelen nem ráirányuló figyelmet Mary is észrevette, s hátrafordult.
Louis előtt kezdtek lepörögni élete aktái.
08.
Zayn-nek még a lélegzete is elakadt. Remélte, hogy ez nem csupán egy hallucináció; remélte, hogy hirtelen lénye nem ment át őrültbe is.
Elhasznált tornacsukáját felkapva futott az étterem előterébe; a szíve zakatolt, s a keze-lába remegett.
De arra a látványra, ami ott fogadta; nem készült fel. Az apja... Mark... ahogyan egy nő fegyvert fog rájuk?! Ez tényleg a valóság?! Vagy lehetséges, hogy tényleg hallucinál?!
Mindenesetre gyors manőverrel elbújt, az apja által mindig tisztogatott pult mögött; abban a pillanatban tette ezt meg, amint a nő hátrafordult, a bejárati ajtó irányába.
Sípolva vette a levegőt, így szájára tapasztotta tenyerét, nehogy lebukjon. Reszketett, az akkor uralkodó csend csak még jobban kikészítette az idegeit.
Ez a nap nem is lehetne jobb - gondolta egy gúnyos hanggal fejében.
Ekkor viszont a nő megszólalt:
- Nicsak, egy váratlan látogató! - Mary gúnyos mosolyra húzta vöröslő ajkait, s egy hátborzongató vigyor kíséretében hátrálni kezdett a bejárati ajtóhoz, miközben előhúzta másik fegyverét is, s szabad kezével megfogva azt, a kinti srácra is szegezte.
Louis kővé dermedt, ahogyan a fekete, fényes fegyver csöve ránézett, a nő kegyetlen arcáról nem is beszélve...
Ahogyan csilingeléssel kinyílt az étterem ajtaja, közelebbről is látást tudott nyerni erre. A nő vészjóslóan megszólalt, miközben egyik oldalról nagyapja párosára, másik oldalról pedig rá szegezett egy-egy fegyvert.
- Gyere csak be, nyugodtan! - biccentett egy műmosollyal befelé a fekete hajú nő, azután újra megjelent a hátborzongató vigyora.
S a következő pillanatban Louis a nagyapja mellett állt, aki Fred Malik mellett reszketett, miközben két, fényes és fekete fegyver nézett rájuk, két, vészjósló, sötét írisszel együtt, melyek Mary-hez tartoztak.
- Most, hogy egy taggal bővült velünk a csapat; végre tisztázhatjuk a helyzetet! - kezdett bele a vörös-ajkú.
***
John versenyautókat megszégyenítő sebességgel száguldott Santa Johanson felé. Az út, ahogy egyre közelebb ért ahhoz a városhoz, s a megadott címhez egyre ritkábbá vált, amely csak támogatta őt ebben az őrültségben. Fekete, fényes sportautója hátsóülésén fegyverek hegye hevert ott, egypár bomba is. Sosem lehet elég felkészült az ember, nem igaz?!
A férfi haja zsírosan tapadt izzadt homlokához, szája felett is gyöngybajusz keletkezett. Hiába a kegyetlen, hideg, nemtörődöm szív: szörnyen sokat képes volt izzadni... Ennek főtámogatója a sok gyors kaja és minden más szemét étel volt, nem is említve a temérdek alkoholt, amelyekből mindennap iszik nem keveset. Fekete napszemüvege mögött szeme tüzesen égett, szájában pedig érezte ő is a győzelem ízét. Tudta, hogy ez a nap hatalmas fordulatot hoz életébe: végre milliárdos lehet... Hisz' a fekete özvegy drágakő egy életre képes elég pénzt biztosítani számára.
A környékhez egyáltalán nem odaillő autó nagy motorzajjal fordult be a sarkon, s ahol nemrég még Louis futott kétségbeesetten; azon az úton haladt az étterem felé.
- Nos, biztosan tudjátok, hogy ezen a bizonyos helyen milyen fontos tárgy hever - kezdett bele Mary, és a szúró, libabőrt okozó szempárjával egyenesen Fred Malik mélybarna szemeibe meredt.
Louis szája kiszáradt, s amint ezt realizálta, hitetlenkedve felmordult magában... Hisz' ő nem ilyen gyáva! Harcmozdulatok tömegét képes használni, habár az etikett előírja, hogy erőszakra tilos elővennie ezeket a gyakorlatokat; úgy gondolta, hogy ilyen, életet mentő helyzetek kivételek lehetnek. Vagy mégsem?!
Ily' kétségbeesett gondolatokkal küszködve, s mérlegelve hallgatta az őrült nőt maga előtt:
- Legfőképpen te - biccentett fejével, s egyben jobb kezében lévő pisztolyával is Fred felé. Majd két lépéssel közelebb merészkedett a férfihoz. Mélyen a szemébe nézett rideg tekintetével, és fogcsikorgatva intézte felé a következő szavait: - Úgyhogy jobb lesz, ha minél hamarabb átadod nekem szépen azt, mert ha nem... Itt esküszöm, hogy vér fog folyni. - Fred Malik önkénytelenül is hatalmasat nyelt; de nem a saját, pór élete miatt aggódott... Zayn fia neve, arca, hangja, s a vele eltöltött emlékei keringtek agyában; s mint egy kakukkos óra, úgy klikkeltek ezek ott; ezzel elérve, hogy a férfi homlokán lévő ér lüktetni kezdjen.
Az idilli pillanatot egy hatalmas zajjal ellátott autó hangja szakította félbe: Mary arcán pedig egy győzelemittas vigyor terült szét, nyelvével végigszántotta fölső fogsorát. Mindhárman nagyot nyeltek erre.
- Remek! Ahogy hallom, meg is jött a társam, aki ... - nevetett fel kissé - ... aki még kevésbé bírja a várakozást. - Majd még egy vérfagyasztó nevetést hallatott, lábával hátrálni kezdett.
John két hatalmas, fekete és fényes fegyverrel szállt ki kocsijából, napszemüvege eltakarta, a még mindig tűzben égő szempárját. Vigyorogva tette vállaira a fegyvereit, miközben az étterem bejárata felé haladt. Nyugodt szívvel nyugtázta magában, hogy Mary, a társa szép munkát végzett, és máris három embert túszul ejtett... Persze John nem is sejtette, hogy egy negyedik is ott tartózkodik a rabok között: Zayn, a kreolbőrű srác okos volt. Várta a megfelelő pillanatot, hogy közbeléphessen.
És hogy mivel?
A pultban, már régóta elhelyezett fegyverek közül az egyiket óvatosan megragadta - próbált minél csendesebb maradni, miközben füleivel a mögötte alakuló szituációt hallgatta, kezeivel pedig a fegyvert biztosította. Ekkorra már nem reszketett, s nem félt; ahogyan Louis sem. Az utóbbi srác jól tudta, hogyha végre a cselekvések sorozata is elkezdődik itt, neki ott van a jó öreg tudása a fejében. A harcmozdulatok sorozatának kultúrája, s tudása.
Amikor kajánul vigyorogva belépett John, s Mary figyelmének egy része felé irányult; Mark unokájához fordult, s csillogó szemekkel tanulmányozta férfias, megérett, s gyönyörű arcát.
- Milyen derék fiatalember lett belőled, Louis! - suttogta, s erre az említett srác szemeiben önkénytelenül is megjelentek a könnyek.
Ahogyan belepillantott nagyapja öreg, megélt íriszeibe, melyek színe hasonlított övéihez; szívét melegség öntötte el, és tudta, hogy ott, abban a pillanatban elfelejtette a múltban történt hibákat, s ballépéseket. Szerette nagyapját.
Éppen válaszolt volna el-elszoruló torokkal, amikor John érdes, mély, vérfagyasztó hangja megakadályozta ebben, s figyelmét elnyerte:
- Na idefigyeljetek! Mi nem érünk rá egész nap; úgyhogy két választási lehetőséget engedünk meg nektek: 1) vagy odaadjátok a fekete özvegy drágakövet, míg a türelmem el nem fogy, és senkinek nem esik bántódása, vagy 2) - s az egyik hatalmas fegyvert biztosítva maga elé helyezte, rájuk szegezve - mindenkit lelövünk, majd mi magunk vesszük el azt. Választhattok!
Mindenki tüdejében egy emberként maradt bent a levegő, ahogy a hatalmas fegyver, hosszú csövével néztek szembe. Halálfélelmük volt - ez egyfajta rutinreakció volt, a hirtelen megjelenő adrenalinnal együtt, amely ereikben száguldott sebesen.
***
John versenyautókat megszégyenítő sebességgel száguldott Santa Johanson felé. Az út, ahogy egyre közelebb ért ahhoz a városhoz, s a megadott címhez egyre ritkábbá vált, amely csak támogatta őt ebben az őrültségben. Fekete, fényes sportautója hátsóülésén fegyverek hegye hevert ott, egypár bomba is. Sosem lehet elég felkészült az ember, nem igaz?!
A férfi haja zsírosan tapadt izzadt homlokához, szája felett is gyöngybajusz keletkezett. Hiába a kegyetlen, hideg, nemtörődöm szív: szörnyen sokat képes volt izzadni... Ennek főtámogatója a sok gyors kaja és minden más szemét étel volt, nem is említve a temérdek alkoholt, amelyekből mindennap iszik nem keveset. Fekete napszemüvege mögött szeme tüzesen égett, szájában pedig érezte ő is a győzelem ízét. Tudta, hogy ez a nap hatalmas fordulatot hoz életébe: végre milliárdos lehet... Hisz' a fekete özvegy drágakő egy életre képes elég pénzt biztosítani számára.
A környékhez egyáltalán nem odaillő autó nagy motorzajjal fordult be a sarkon, s ahol nemrég még Louis futott kétségbeesetten; azon az úton haladt az étterem felé.
- Nos, biztosan tudjátok, hogy ezen a bizonyos helyen milyen fontos tárgy hever - kezdett bele Mary, és a szúró, libabőrt okozó szempárjával egyenesen Fred Malik mélybarna szemeibe meredt.
Louis szája kiszáradt, s amint ezt realizálta, hitetlenkedve felmordult magában... Hisz' ő nem ilyen gyáva! Harcmozdulatok tömegét képes használni, habár az etikett előírja, hogy erőszakra tilos elővennie ezeket a gyakorlatokat; úgy gondolta, hogy ilyen, életet mentő helyzetek kivételek lehetnek. Vagy mégsem?!
Ily' kétségbeesett gondolatokkal küszködve, s mérlegelve hallgatta az őrült nőt maga előtt:
- Legfőképpen te - biccentett fejével, s egyben jobb kezében lévő pisztolyával is Fred felé. Majd két lépéssel közelebb merészkedett a férfihoz. Mélyen a szemébe nézett rideg tekintetével, és fogcsikorgatva intézte felé a következő szavait: - Úgyhogy jobb lesz, ha minél hamarabb átadod nekem szépen azt, mert ha nem... Itt esküszöm, hogy vér fog folyni. - Fred Malik önkénytelenül is hatalmasat nyelt; de nem a saját, pór élete miatt aggódott... Zayn fia neve, arca, hangja, s a vele eltöltött emlékei keringtek agyában; s mint egy kakukkos óra, úgy klikkeltek ezek ott; ezzel elérve, hogy a férfi homlokán lévő ér lüktetni kezdjen.
Az idilli pillanatot egy hatalmas zajjal ellátott autó hangja szakította félbe: Mary arcán pedig egy győzelemittas vigyor terült szét, nyelvével végigszántotta fölső fogsorát. Mindhárman nagyot nyeltek erre.
- Remek! Ahogy hallom, meg is jött a társam, aki ... - nevetett fel kissé - ... aki még kevésbé bírja a várakozást. - Majd még egy vérfagyasztó nevetést hallatott, lábával hátrálni kezdett.
John két hatalmas, fekete és fényes fegyverrel szállt ki kocsijából, napszemüvege eltakarta, a még mindig tűzben égő szempárját. Vigyorogva tette vállaira a fegyvereit, miközben az étterem bejárata felé haladt. Nyugodt szívvel nyugtázta magában, hogy Mary, a társa szép munkát végzett, és máris három embert túszul ejtett... Persze John nem is sejtette, hogy egy negyedik is ott tartózkodik a rabok között: Zayn, a kreolbőrű srác okos volt. Várta a megfelelő pillanatot, hogy közbeléphessen.
És hogy mivel?
A pultban, már régóta elhelyezett fegyverek közül az egyiket óvatosan megragadta - próbált minél csendesebb maradni, miközben füleivel a mögötte alakuló szituációt hallgatta, kezeivel pedig a fegyvert biztosította. Ekkorra már nem reszketett, s nem félt; ahogyan Louis sem. Az utóbbi srác jól tudta, hogyha végre a cselekvések sorozata is elkezdődik itt, neki ott van a jó öreg tudása a fejében. A harcmozdulatok sorozatának kultúrája, s tudása.
Amikor kajánul vigyorogva belépett John, s Mary figyelmének egy része felé irányult; Mark unokájához fordult, s csillogó szemekkel tanulmányozta férfias, megérett, s gyönyörű arcát.
- Milyen derék fiatalember lett belőled, Louis! - suttogta, s erre az említett srác szemeiben önkénytelenül is megjelentek a könnyek.
Ahogyan belepillantott nagyapja öreg, megélt íriszeibe, melyek színe hasonlított övéihez; szívét melegség öntötte el, és tudta, hogy ott, abban a pillanatban elfelejtette a múltban történt hibákat, s ballépéseket. Szerette nagyapját.
Éppen válaszolt volna el-elszoruló torokkal, amikor John érdes, mély, vérfagyasztó hangja megakadályozta ebben, s figyelmét elnyerte:
- Na idefigyeljetek! Mi nem érünk rá egész nap; úgyhogy két választási lehetőséget engedünk meg nektek: 1) vagy odaadjátok a fekete özvegy drágakövet, míg a türelmem el nem fogy, és senkinek nem esik bántódása, vagy 2) - s az egyik hatalmas fegyvert biztosítva maga elé helyezte, rájuk szegezve - mindenkit lelövünk, majd mi magunk vesszük el azt. Választhattok!
Mindenki tüdejében egy emberként maradt bent a levegő, ahogy a hatalmas fegyver, hosszú csövével néztek szembe. Halálfélelmük volt - ez egyfajta rutinreakció volt, a hirtelen megjelenő adrenalinnal együtt, amely ereikben száguldott sebesen.
Nagyon imádtam.Remekül írsz...mikor jön a következő rész?elepedek a kíváncsiságtól <3
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, nagyon aranyos vagy! <3
TörlésNemsokára jön, ne aggódj!:)
N.G. xx
Nagyon jóóó!! Évek múltán is van, aki még olvas hasonlókat:))
VálaszTörlés