" Weird " (one shot; Narry)

Halihó!^^

 I know, régen jelentkeztem már. Vagyis, számomra régen.

I hope, mindenki bőszen elvan, mint a tejbetök, a Night Changes klippel és a Four albummal. Azt hiszem, igazán hozták a formájukat; és a tökéletességüket csak erősítették.

 Szóval itt lennék, egy friss Narry One Shot-tal, aminek szintén egy elgondolkodtató címe van. Nos, remélem tetszeni fog; izgatottan várom a véleményeket.

És amit még fontos megemlítenem... Szóval, igen, tudom; nem vagyok egy olyan blogger, aki nagyon sűrűn hoz frisseket. De kérlek, ha szereted a blogomat - ami persze önmagában egy hatalmas és kövér WOW -, akkor ne próbálj engem kiosztani ezzel kapcsolatban. Köszönöm.

Jó olvasást kívánok, enjoy! xxx

 Sosem tartottam magam normálisnak, avagy épeszűnek. Valahogy, az évek alatt mindig rám lehetett bizonyítani ezt az állítást. Rendszerint mindig mindent máshogy csináltam, s máshogy fogtam fel, mint a többiek. Legyen az óvodában, iskolában, vagy mára már a világ minden táján.

 A sok szokatlan tulajdonságaim közül egyet szerettem, de azt igazán őszintén. 

Képes voltam érezni a zenét. Mikor zenét hallgatok, úgy érzem, mintha Ő és én egybefonódnánk. Mintha maga a zene bennem lakozna, és mikor meghallja saját magát, életre kelne testemben, s lelkemben. Csak behunyom a szemem, élvezem ahogy az érzelmek kavalkádja beszippant, akár egy fekete lyuk; de ez mindenképpen jó érzéssel tölt el. 

Talán - biztosan -  ez volt az a bizonyos ok, amiért a világ egyik leghíresebb bandájának tagja lettem. Fantasztikus érzés a színpadon lenni; a zene csak úgy pulzál bennem, és nem félek kimutatni ezt. Meglepő módon; nem néznek őrültnek rajongóink.

Hogy miért meglepő?

Egész életemben tartottak tőlem az emberek. Egyedül a családom foglalkozott velem; Ők voltak az én életben maradásom okai. Meg persze a zene.

 Ha megláttak a suli folyosóján, riadtan vizslattak, tartózkodva halattak el mellettem. Ennek okáért nem volt egy barátom sem. Mindenki túl furcsának, betegesnek tartott. Betegesnek tartották az azokért való érdeklődést, ami belőlem áradt, melyeket mások haszontalannak tartanak. Minden apróság, minden kis széljegyzet foglalkoztatott, illetve foglalkoztat most is.

 Mikor az álmom teljesült, ráadásképpen kaptam plusz ajándékként négy, mára már testvérnek mondható embert az életemben; nagyon boldog voltam. Úgy éreztem, az életem sínen van; az életem hullámvasútja többé nem zökken ki helyéről.

De a valóságnak van az a kegyetlen tulajdonsága, hogy mikor azt hiszed, minden rendben van; hirtelen semmi sem lesz az. Nem tudod többé értékelni azt, amiket hatalmas erőfeszítésekkel elértél a múltban; és az ok, amiért így érzel az a következő; beleestél egy gödörbe. Egy mély, piszkos gödörbe, melyből ha sikerül kijutnod; újra minden rendben lesz. És ez az ördögi körforgás egész életeden át kihat; nem tehetsz ellene semmit, ha akarsz vagy ha nem akarsz sem.

 Apró kis szünetet tartott a banda. Könnyes búcsúval köszöntünk el arra a fikarcnyi másfél hétre a többiekkel.
Nem vicc, nekem személy szerint tényleg könny hullott szemeimből.
- Jó pihenést Harry, és viselkedj, ne légy majd rossz kisfiú! - Mikor Boo Bear megölelt, nem hagyhatta ki, hogy ne szóljon be valami frappánsat. Ez olyan Lou-s dolog.
Rekedten nevettem fel, tekintve, hogy torkomat elzárta egy gumó, a könnyek már szemeimben csillogtak.
Szorosan öleltük egymást, arcomat meleg, illatos kabátjába fúrtam, és csupán csak suttogva tudtam válaszolni:
- Neked is.
Biztos voltam benne, hogy ő is meghatódott, tekintve, hogy még szorosabban vont magához, és végül ő is belefúrta arcát jobb vállam gödrébe.
Hiába, a legjobb barát, az legjobb barát. Történjen bármi; tegyen bárki bármit.
Bro és bro közé senki és semmi sem állhat - aranyszabály.
 Szomorúan néztem, ahogy a sárga színű - amerikai - taxiba beül, majd egy utolsó integetést követően elhajt a közeli reptérre. Álltam ott még egy darabig, amikor is egy valaki kizökkentett álmélkodásomból.
- Hazzaaaaa. - Niall, kellemesen meleget árasztó teste simult hozzám hátulról.
Hasamon fonta össze karjait; úgy szorongatott agyon, hogy már a csillagokat kezdtem látni. Ennek ellenére vigyorogtam, mint a tejbetök - ahogy anya mondogatta mindig.
Erre a gondolatra muszáj volt felsóhajtanom. "Pár" óra, és láthatom Őt is, Gemmát is. Nevelőapámat és még az igazi apámat is.
Hogy őszinte legyek; az egész hatalmas família össze fog gyűlni. Persze, nem bánom. Már hiányzott nagyon a családom.
- Niall, te is furcsán érzed most magad? - Mikor elengedett, és csupán vállamat átkarolva húzott közelebb magához, miközben mindketten az eget néztük, akkor kérdeztem rá a dologra.
Hogy milyen dologra? Az, ami mélyen, benne a testemben folyt. A lábujjamtól, egészen fejem búbjáig elterített; szívemben állapodott meg, bizsergető hatást keltve hívta fel magára egyfolytában a figyelmet.
 Hatalmas szemekkel pillantott arcomra, azonban én nem viszonoztam azt. Csak a már ragyogó eget pásztáztam; és minden egyes kisebb, nagyobb csillagon meg-megcsodálkoztam. Egyszerűen gyönyörűek.
Beletúrt, az egyébként is kusza hajamba; ez egyfajta "bro a bronak" való szeretetét fejezte ki. Legalább is nálunk.
- Persze, furcsa lesz nélkületek, és a családommal tölteni a napjaimat, mint régen. De ez mindenképpen jó érzésű furcsaság.
Helyeselve bólogattam, majd felsóhajtottam, ahogy zsebemből elővéve a telefonomat, megláttam az időt.
- Niall, itt az ideje indulnom. - Én voltam az utolsó előtti, aki a tegnapi koncert miatti hotelt - mely a "népszerű pop banda" szállását biztosította pár napig - elhagyta. Niall volt az utolsó, neki az Írországba tartó gépe később indult.
Ő is felsóhajtott. Ez egyfajta nehézkes, talán kissé feladó sóhaj is volt, amit nem kifejezetten értettem.
Így rákérdeztem  - kíváncsiságom hajthatatlan volt:
- Mi az? - mosolyogva szembefordult velem; amely lágy és kedves volt.
Ezután megint felsóhajtott, egy pillanatra visszanézett a száz színben sziporkázó, hatalmas hotelre.
- Csupán hiányozni fog a kicsi Hazza. - Mindegyikük így nevezett engem, már a kezdetek óta.
Tekintve, hogy én voltam a legfiatalabb; reális is volt a dolog.
Nem tehettem róla, de elvörösödtem a megszólításra; de legfőképpen arra, ahogyan nézett rám. Az a tekintet... Maga volt a fájdalom. Hisz' ugyan először értetlenül fogadtam azt; mégis a legvégén megértettem.
 Két vállam gödrébe tette tenyereit, majd simogatva feljebb csúsztatta azokat. Göndör hajamba újfent beletúrt, végül két orcámon pihentette meg azokat. Le akartam hunyni szemeimet; de a tekintete nem engedett.
Szívem hevesen zakatolt, ziháltam is; a téli időnek köszönhetően az orromból kijövő levegő pedig látszott előttem. De Niall sem volt másként.
 Körbevett minket egyfajta furcsa és szokatlan légkör; melyet nem mondanék sem tanácstalannak, sem feszültnek, sem kínosnak. Mégis ezen érzések utóhatásai özönlöttek el bennem; egy erősebb löketű bizsergés fogott el egész lényemben.
 Majd ahogy egyre közelebb hajolt; ez csak erősödött. Aztán vattapamacs puhaságú ajka hozzámért; és mint amaz, én is kis híján lefagytam.
Furcsán élveztem a dolgot.
Hogy mit? A csókot. A szenvedélyes, forró, mély csókot.
Bizseregtem, sőt inkább lángoltam; úgy, mint még soha.
- Másfél hét múlva találkozunk, Hazz - suttogta ajkaimra, amik az övéi után kiáltottak, egy ilyen szenvedélyes csókot követően.
Nagyot nyelve bólogattam.
- I-igen - hebegtem, alig kapva levegőt. Egyszerűen megbabonázott engem ez a szőkeség.
Pimasz mosoly jelent  meg arcán, látva zavartságomat. Szórakoztatta az, amilyen hatást gyakorolt rám.

 A sárga taxi értem is eljött - ennek nem tetszése eléggé meglepett. Túl intenzív és sok volt számomra a nem régi pillanat; le akartam mindent tisztázni az előttem már bizonytalanul álló sráccal.
Mikor két emberünk elkezdte bepakolni bőröndjeimet az autó csomagtartójába; éreztem. Éreztem, ahogyan felemészt a kétségbeesés.
Nem akartam itt hagyni Őt. Annak ellenére sem, hogy a család melegsége kecsegtetett és csábított felém. Olyan szorosan vontam ölelésre; hogy érezze, mennyit jelent nekem. Csak egy kicsit is érezze azt, mennyire is nagy dolog Ő szememben, és mennyire nehéz is elválnom tőle, még másfél hétre is.
 A tarkómon göndörödő tincset vette ujjai közé; azt morzsolgatva dünnyögött fülembe.
- Mindennap beszélni fogunk telefonon, és a szünet utolsó napján elviszlek randizni.
Ezután belecsókolt, és ekkor jött el az a pillanat, mikor élvezetes sóhaj hagyta el számat. Arra gondoltam, milyen jó lesz a randi; és mennyire tökéletes lesz vele lenni.
- Rendben - rekedten szólaltam meg; mely karcos volt, akár egy kés, mely vékony, egyforma szeleteket képes vágni egy szem paradicsomból.
 Nagy nehezen elengedtük egymást, a szőkeség pedig elkísért egészen a taxiig. Mikor beültem, az ajtó még nyitva tárulkozott előttünk; ezt kihasználva egy újabb forró csókot adott; majd a számra lehelt.
- Vigyázz magadra.
- Te is, Niall. Te is.

(Yep; saját)