For our happiness (one shot; Ziam)

 Hy!:))

Egy újabb, különleges one shot-tal érkeztem hozzátok, ami egy Ziam-es, bromance történet. Szimpla három oldal, nem sok. Kicsit szomorkás, természetesen romantikus... és többet nem is tudok nyilatkozni erről.

 És amit még fontosnak tartok megemlíteni az az, hogy kissé szomorú vagyok. Nem sajnáltatásból szeretném ezt megemlíteni, vagy ilyesmi, de mégis... Mégis kissé csalódott vagyok. Pénteken ugyebár elhoztam a For the oblivion c. történetem második részét, azonban nem hogy még egy(!) komment sem érkezett, hanem jó hogyha egy, két, talán három ember ha megnézte. Kérdem én, mi történt?! Ennyire nem tetszik az a történet, vagy mi?! Mert ha nem tetszik, csak írjátok le nekem, és nem fogom erőltetni azt. Akkor csak one shot-okat, és az Impossible love történetembe hozok majd részeket, és ennyi. 

 Nem akarom, hogy most azt gondoljátok, túlságosan önző, vagy akaratos vagyok, erről szó sincs! Csak egy komment azért jól esett volna... De mindegy is. 

 Csak annyit kérek, hogyha nem tetszik amit írok és ahogyan írok, akkor azt jelezzétek, és akkor nem erőltetem ezt az egészet! 

 Szóval ennyit akartam, jó olvasást kívánok ehhez a one shot-hoz, remélem ehhez azért érkezik minimum egy komment. Enjoy!xxx

 A tenger moraja, a szél susogása, a friss tenger illata betöltötte az egész helyet. A víz hullámai nagy robajjal ütköztek neki a szikláknak, melyek töretlenül és kitartóan álltak a helyükön, már nagyon rég óta. A selymes homok azon része barnább színben pompázott, hol a víz elérte; ezzel kissé sárosabbá téve azt. A Nap, a fényes, gyönyörű Nap; narancssárgás színben kezdett ébredezni az égen, de még csak a fejét dugta elő.
 Hajnal volt. Egy nyári hajnal. A tengerpart azon felén senki sem törte meg a természetet, hol mindez lejátszódott. Hirtelen madarak csicsergése is betöltötte a helyet, plusz még "zajnak".
 Semmilyen rosszakaró ember nem zavarta meg ezt a nyugalmat. Senki. A természet is mintha ébredezett volna ekkor; egy sráccal együtt. Egy fiúval, kinek a lelke maga volt a tisztaság, ki senkinek soha nem csinált, és nem is akar semmi rosszat tenni.
  Ezt a fiút Zayn Malik-nak hívták, ki fekete hajjal, kreol bőrrel, kifejező, nagy és barna szemekkel, vékony, mégis izmos testtel volt megáldva. Ott feküdt Ő, abban a selymes, barnás homokban, annál a résznél, melyet nem ért el a víz.
 Hogy mit csinált itt? Nos, jelenleg aludta az igazak álmát; élt a saját világában. Álmodott valakiről. Valakiről, kit nem képes kiverni a fejéből, se álmaiból, bármennyire is szeretné. Még hozzá egy fiúról. Bizony, egy ugyanolyan nemű emberről, mint amilyen Ő is.

A Nap az égen egyre feljebb tornázta magát; sugarai erősebbek lettek. Pár sugár Zayn-t is elérte; ezzel megzavarva édes álmát, azzal a fiúval, kit nem képes kiverni a fejéből, már lassan három éve. Lassan tért vissza a valóságba, gyönyörű álmaiból; szemeit lassan nyitogatta ki, hosszú szempilláit a napsugarak még jobban kiemelték. Mogyoróbarna szeme hetykén csillogott, álmaitól.
 Ahogy kezdett egyre jobban "feléledni", szemöldökét összeráncolva nézett körül. Szépen lassan eszébe jutott, hogy hogyan is került erre, a gyönyörű szép tengerpartra.

Kezével lassan felhúzta magát, és fejével érdeklődve nézett körbe. Nappal még jobban tetszett Zayn-nek ez a hely, mint éjszaka. Pedig éjszaka is gyönyörű volt ám ez hely, ez nem kétség.

 Fejéhez kapott, amint az emlékei hirtelen lepték el agyát; ezért úgy érezte a feje majd szétszakad.
Aztán minden tiszta lett.
 Tegnap este, illetve éjszaka buli volt a tengerparton, egy kunyhóban. Egy kunyhóban, melyet most Zayn nem látott sehol, bármennyire is kutakodott tekintetével. Azon a bulin a gimis iskolatársai és pár más ember haverjai is ott voltak. Emlékezett arra, hogy a zene hihetetlen hangosan dübörgött - de lehet, hogy csak túloz -, és mindenki sokat ivott aznap este. Hirtelen kapott a fejéhez, amikor eszébe jutott valami. Pontosabban valaki. Hiszen Ő is ott volt! Az a fiú, kibe három éve teljesen bele van zúgva. Egy évfolyamba jár Vele, abba a suliba, ahova Ő jár, csak nem egy osztályba. Ott volt Ő is... És nem is akárhogyan. Eszméletlenül jól nézett ki, bár mikor nem?!
 Zayn nyögve feküdt vissza a homokba, teste egy huppanással jelezte, hogy összetalálkozott a talajjal. A kreol bőrű fiút hirtelen intenzív érzelmek és emlékek lepték el megint, amitől szíve hevesebben kezdett el lüktetni, lélegzete is megsokszorozódott. Azzal a fiúval lepték el ezek az emlékek; még pedig nem is akárhogyan. Beugrott neki először egy egymáshoz, nagyon közel simuló tánc; aztán vágyott szavak, melyeket egymás felé intéztek; majd hirtelen szenvedélyes csókolózásuk, és végül...Végül egy ágy. Egy ágy, ahol... Megtörtént.
 Zayn megint csak nyögött egyet, hihetetlen mennyire elrontotta ezt az egészet. Nem részegen akart lefeküdni álmai pasijával, akibe már több éve bele van zúgva! Sőt, először rendesen meg akarta ismerni, majd esetleg randira hívni, később csókolózni Vele, majd miután összejöttek, akkor különlegesen szeretkezni Vele. De nem! Részegen, hevesen estek egymásnak aznap éjszaka, és ez nem tetszett Zayn-nek.
 De ezen nem tudott többet rágódni, hiszen újabb emlékek árasztották el, amikből azt hitte már vége van. Ez az emlék arról szólt, hogy miképp jutott el a tengerpartra. Egyedül, egy piás üveggel a kezében sétált itt, messze a kunyhótól, közben ide-oda dülöngélt, hiszen már eléggé le volt akkor már részegedve. De miért ment el attól a fiútól, kibe bele van zúgva?
 Megint emlékek. Még hozzá fájdalmas emlékek. Amint lefeküdt azzal a fiúval, mintha agya egy kicsit kijózanodott volna; rájött mekkorát hibázott. Mert nem ezt akarta. Úgy érezte kihasználták Őt, és ez fájdalommal töltötte el. Emlékszik, szemével még nézte pár pillanatig, a mellette, békésen szuszogó fiút; de ezután erősen hajába túrva felült, ruháit gyorsan felkapkodta magára, majd hogy még jobban leigya magát; a még mindig bulizókkal teli helyiségben, a pultról felkapott egy egész üveg piát, és elsietett a kunyhó közeléből. Barátai nem foglalkoztak Vele, se azzal, hogy hova megy, igazából nem is voltak mondható olyan nagyon jó barátoknak, inkább csak haveroknak. Azok a haverok pedig inkább különböző...lányokkal foglalták el magukat. Addigra már rég senki sem volt józan.


 A Nap már teljesen feljött az égboltra, mintha csak Zayn-nel együtt küzdötték volna fel magukat a valóságba, a józan, néha rideg valóságba. A fekete hajú fiúnak ekkor kedve támadt volna belemenni a tenger hullámai közé, és soha nem jönni ki onnan; kedve támadt volna addig ordítozni, míg el nem megy a hangja; kedve támadt volna addig bőgni, míg ki nem szárad. Nem tudta mi tévő legyen. Menjen vissza? De ha visszamegy, muszáj Liam-mel - a csodált, számára tökéletes fiúval - összetalálkoznia, és ki tudja mennyire emlékszik a tegnapi eseményekre. Nem mintha annyira számítana Liam-nek az, hogy Zayn-nel lefeküdt, hiszen egyértelmű, hogy még csak a létezéséről sem tud. Liam, a menő, focicsapat kapitány, az iskola sztárja, és Zayn, a csendes, magába húzódó, inkább művészkedő, az iskola majdnem a ranglétra alján elhelyezkedő fiú, együtt?! Együtt, párként?! Nevetséges. Zayn-nel miért is akarna összejönni?! Hiszen több és jobb ember akad számára, kivel ugyanezt megtehetné. Akkor miért éppen Zayn-nel tenné azt, nemigaz?!

 Eközben Zayn mindazt nem sejtette, hogy Liam, a kunyhó azon ágyán ébredezni kezd, ahol lefeküdtek. Liam nem volt annyira részeg tegnap, mint pár ember és Zayn - amit persze a kreol bőrű fiú nem tudott -, így tökéletesen emlékezett mindenre, tegnapról. Hihetetlen jó érzéssel töltötte el, hogy végre közelebb került azzal a fiúval, kibe már nem kis ideje van belezúgva. Igen, Liam is bele volt zúgva Zayn-be, körülbelül két éve. Igaz, kevesebb idő óta, mint Zayn Liam-be, de mégis... Mégis kölcsönös volt ez a vonzalom. De persze semelyikőjük sem tudta egymásról ezt.
 Liam még nem nyitotta ki szemeit, ajkain egy apró mosollyal kezdett el tapogatni jobb karjával, az ágy másik oldala felé. Azonban csalódnia kellett. Arcáról rögtön lefagyott a mosoly, és szemeit hirtelen nyitotta ki; tekintetével végigjárta az ágyat, majd az egész szobát. Szemeibe a fájdalom minden formája költözött, torkát hirtelen szűknek érezte. Akkor Liam-nek is kedve támadt ordítani, bőgni, akárcsak Zayn-nek.

 Mindkettejük csak reménykedni tudott abban, hogy nem ez a "kis kaland" volt az utolsó köztük. Remélték, hogy egy nap végre együtt lesznek, és együtt folytatják az életet, mint szerelmes pár.
 Azonban erre még várniuk kellett. Várniuk kellett addig, míg erőt nem vesznek magukon, és bevallják egymásnak, az egymás iránt érzett érzelmeiket. Kockáztatniuk kellett egy kicsit, és ez egy nap sikerült is nekik. Mert az élet erről szól. A kockáztatásról, a saját boldogságunk érdekében.